Izgalmasan fest a Celestica árfolyamképe, a részvény éppen egy fontos támaszt tesztel az utóbbi hetek visszahúzódását követően. A torontói vállalat növekedését jelentősen hajtja az AI-kapcsolt kereslet, így a menedzsment és az intézményi elemzők is robusztus bevételbővüléssel számolnak a következő években. Az AI-beruházási ciklus ráadásul egyelőre nem mutatja a lassulás jeleit, ami további löketet adhat a Celestica növekedésének.
Továbbra is dübörög az AI-hullám az Egyesült Államokban, ami elsősorban a nagyobb technológiai szereplők költekezésének köszönhető, a szektor növekedését pedig egyelőre ez fűti tovább, folytatva az elmúlt években látott trendet. Ha az idei évi legjobban teljesítő alszektorokat kicsit jobban megvizsgáljuk az amerikai részvénypiacon, egyértelműen azonosítható két olyan „AI-nyertes” terület, amely kimagasló mértékben tud profitálni az AI-fejlesztésekből és az AI-infrastruktúra bővüléséből. Az egyik a félvezetőszektor, emellett szintén kiemelkednek a hardver- és elektronikai eszközgyártók a technológiai szektoron belül. Az AI-infrastruktúra, valamint az adatközpont-építések és -fejlesztések jelentős keresletélénkítő hatással voltak a hardveres és elektronikai eszközöket gyártó cégekre, ami egészen új növekedési pályára állította ezeket a társaságokat. Az idei évben többször is kiemeltük ezt a Cisco, valamint pár hete az Arista Networks kapcsán is, mai anyagunkban pedig az értéklánc egy másik meghatározó szereplőjéről, a kanadai székhelyű Celestica-ról lesz szó.
Technikai szempontból idén sokáig oldalazást mutatott a Celestica részvénye, majd az igazi áttörésre április elején került sor, amikor a javuló piaci hangulatban egészen a 420 dolláros szint közelébe emelkedett a Celestica New York‑i tőzsdén jegyzett papírjának árfolyama.
Az április végi gyorsjelentést először egy negatív piaci reakció, majd új árfolyamcsúcs követte, azonban a 434 dolláros szintről korrekcióba kezdett az árfolyam. Az elmúlt napokban egy fontos védelmi zónához, a 352 dolláros támaszhoz és az 50 napos mozgóátlaghoz érkezett az árfolyam, amely éppen tesztelésre kerülhet. Amennyiben elesne ez a szint, a következő támaszt a 200 napos mozgóátlag biztosíthatja, amelyről idén márciusban is sikeresen pattant fel az árfolyam. Egy sikeres visszapattanás esetén pedig az áprilisi árfolyamcsúcsot vehetné célba a Celestica részvénye. Így mindenképp érdemes lehet figyelni a jelenlegi szinteket, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a további árfolyammozgások szempontjából.
A Celestica napi grafikonja (2026. 05. 20. 15:45)

Forrás: TradingView
A heti árfolyamképen jól megmutatkozik az elmúlt években nyújtott robbanásszerű növekedés, amely az AI‑beruházási hullámmal párhuzamosan alakult ki. Elsősorban ellenállási szintként az idei árfolyamcsúcs azonosítható, míg támaszt az 50 hetes mozgóátlag nyújthat, amelyet legutóbb több mint egy éve, tavaly áprilisban érintett a Celestica árfolyama. A heti indikátorok közül még kiemelendő, hogy áprilisban váltott vételre az MACD, emellett az utóbbi korrekciót követően az RSI semleges zónába tért vissza.
A Celestica heti grafikonja (2026. 05. 20. 15:46)

Forrás: TradingView
Jelentős bővülés előtt áll a Celestica
A torontói Celestica sokáig hagyományos elektronikai bérgyártóként (EMS) működött, majd az AI-forradalom térnyerésével a vállalat sikeresen helyezte át a hangsúlyt a magas hozzáadott értékű, saját tervezésű hardvermegoldások (HPS) felé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a puszta összeszerelés mellett az elektronikai eszközök (például szerverek, hálózati switchek és tárolórendszerek) egyedi tervezése is kulcsszerepet kap, igazodva a hiperskálázó ügyfelek speciális igényeihez. A Celestica ezzel belépett az AI-architektúrák tervezési rétegébe is, lehetőséget biztosítva partnereinek a saját hardverplatformok kialakítására. Ezt a technológiai előrelépést jól jelzi az AMD-vel 2026 márciusában bejelentett stratégiai együttműködés is, amelynek keretében Celestica tervezi és gyártja a Helios rack-szintű AI-platform hálózati switch komponenseit.
Továbbá a folyamatosan fejlődő AI-modellek tanítása és futtatása rendkívüli számítási kapacitást igényel. Ez folyamatos adatközpont beruházásokra ösztönzi a hiperskálázó vállalatokat, ami tartós növekedési pályát biztosít az olyan infrastruktúra-kiszolgálóknak, mint amilyen a Celestica is.
A vállalat jelentős pénzügyi növekedésben van az erős adatközponti keresletnek köszönhetően, ami a pár hete publikált gyorsjelentés kapcsán is látható volt. A legutóbbi negyedéves eredmények terén 53 százalékos bevételnövekedés, valamint tisztított EPS terén 80 százalékos növekedés volt megfigyelhető. A pozitív momentum hatására a vállalat vezetése drasztikusan megemelte a teljes 2026-os évre vonatkozó előrejelzését, a korábbi 17 milliárd dolláros bevételi várakozást 19 milliárd dollárra, a várható éves EPS-t pedig 8,75 dollárról 10,15 dollárra emelték. A Bloomberg konszenzusa is erős növekedésre számít, a 2026-os évben 55 százalékos, 2027-ben pedig 42 százalékos bevételnövekedéssel kalkulálnak.
Az intézményi elemzők körében is optimizmus uralkodik a Celestica részvénye kapcsán, az ajánlások túlnyomó többsége vételi a Bloomberg adatbázisa szerint. A 12 havi célárak konszenzusa jelenleg 445 dollárnál helyezkedik el, ami jelentős felértékelődési potenciált, pontosabban 31 százalékot jelent a tegnapi záróárhoz viszonyítva.
Végezetül a Celestica részvényének értékeltségére is érdemes kitérni, a papír jelenleg éppen 28-as 12 havi előretekintő P/E rátán forog, ami bár jóval felülmúlja az elmúlt 5 év historikus átlagát (15), az idei évben 40 feletti szinteken is forgott a részvény. A vállalat növekedési narratívája az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Míg korábban alacsony profitmarzsú, ciklikus megrendelésekkel és minimális árazási erővel bíró bérgyártóként tekintettek rá, mára jelentős potenciállal rendelkező, magasabb szorzókon árazott AI-infrastruktúra céggé vált. Ez a növekedési prémium ugyanakkor szigorú elvárásokkal is párosul, amit a legutóbbi gyorsjelentést követő heves piaci reakció is jól tükrözött. A befektetők továbbra is kiemelt figyelmet fordíthatnak a jövőbeli bevételek, megrendelések alakulására, ami indokolhatja a Celestica prémium árazottságát.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.