Az utóbbi időben felpörögtek az események a Volkswagen körül, hiszen nemrég zajlott le a Porsche IPO-ja, amely ezzel kivált a Volkswagen Csoportból. A stabil és erős eredményeknek köszönhetően a Porsche helyet kaphat a DAX indexben a közeljövőben, míg a Volkswagen részvények kapcsán a közelgő osztalékfizetés tartogathat izgalmakat. A hírek a következő egy-két hétben kifejthetik hatásukat, így érdemes közelebbről is megvizsgálni a részvényeket.

Legutóbb még szeptember végén írtunk a Porsche tőzsdei bevezetéséről, akkor körbejártuk hogyan is épül fel a Volkswagen Csoport szervezete, milyen hatásokkal járhat az IPO. Már a bevezetéskori árazás is meglepetést hozott, hiszen a Porsche piaci kapitalizációja megközelítette a Volkswagen Csoport értékét. Az IPO óta szárnyalásnak indult az árfolyam, így már közel 100 milliárd eurós kapitalizációval rendelkezik a cég,

A német sportautó gyártó kapcsán fontos hír, hogy december 19-én bekerül a DAX indexbe, miután minden kritériumnak megfelelt a cég. A Porsche az elmúlt időben Európa legértékesebb autóipari szereplőjévé nőtte ki magát, ezzel olyan cégeket előzött meg, mint a Mercedes, BMW, vagy a Volkswagen. Az indexben a Puma helyét veheti majd át a részvény, ezzel együtt megnőhet akár a kereslet a papír iránt, hiszen az indexkövető alapok is bevásárolhatnak a Porsche részvényekből, ez pedig árfelhajtó hatást eredményezhet.

Az elemzők többsége vételi, vagy tartási ajánlást fogalmazott meg az elmúlt időben a Porsche AG esetében, azonban a konszenzusos célár 107 eurós értékét implikál, amely nem sokkal helyezkedik el a jelenlegi árfolyam felett. Emellett az előretekintő P/E mutatója is jelentős prémiumot mutat az iparági átlaghoz mérten, azonban a Ferrarihoz képest továbbra is alacsonyabb értékeltség mutatkozik a német sportautó kapcsán.

Izgalmas időszak előtt a Volkswagen is

Korábban is jeleztük, hogy az új Porsche részvények bevezetéséből a Volkswagen befektetői is részesülhetnek, hiszen a részvények értékesítése jelentős bevételi forrást jelentett. December 19-én leeshet az osztalékszelvény a Volkswagen részvényekről (VOW3 és VOW), ennek mértéke 19,06 euró papíronként. Ez az elsőbbségi részvények esetében (VOW3) 13,5 százalék körüli osztalékhozamot jelent a befektetők részére, emellett jövőre is várhatóan folytatja a rendszeres osztalékfizetését a cég, így éves szinten jelentős osztalékok kerülhetnek kiosztásra.

Technikailag is fontos szinteken jár az árfolyam, hiszen tavaly április óta egy csökkenő trend alakult ki a grafikonon, amelyből eddig nem tudott kitörni a részvény. Jelenleg a csökkenő trendvonal közelében találjuk meg a papírt, így ennek áttörése sokat javítana a technikai képen, hiszen megnyílhatna az út felfelé.

Akadályok a 150-156 eurós szinteken tornyosulnak a részvény elé, emellett mind az 50, mind a 200 hetes mozgóátlagon keresztül kellene jutnia a papírnak. Feljebb még a 195 eurós szint képezhet ellenállást, azonban ennek elérése már jelentős felértékelődést jelentene. Védelmet a 123-124 eurós zóna jelenthet elsősorban, itt az elmúlt időben megtorpant az árfolyam, és próbált új lendületet venni. Lejjebb még a 2020-as mélypontot kijelölő 80-91 eurós tartomány képezhet menedéket.

A Volkswagen heti grafikonja (2022. 12. 06. 13:00)

A Bloombergen található adatok alapján látható, hogy a konszenzus továbbra is inkább optimista a Volkswagen kapcsán, habár a célár fokozatos lecsorgást mutat az árfolyammal párhuzamosan. Az elemzők nagyobb hányada vételre ajánlja a papírt, így a 196 eurós konszenzusos célár is nagymértékű eltérést mutat a mostani árfolyamhoz képest.

Az elemzői várakozások szerint kissé megtorpanhat a cég növekedési üteme a következő években, emellett kissé a marzsok is visszacsúszhatnak. Azt ugyan látni kell, hogy a profitabilitás sérülésére kicsi esély mutatkozik, de a magasabb marzsot hozó Porsche kiválásával kissé átrendeződhet a cég portfóliója.

Azt látni kell, hogy egyelőre erős kereslet mutatkozik az autók iránt Európában is, így Németországban éves alapon 31,4 százalékkal nőtt a kereslet novemberben, emellett a következő időben is növekedés várható, ebben azonban szerepet játszik a gyenge bázishatás is. A 2019-es szinteket egyelőre nem sikerült elérnie az autóiparnak, hiszen az ellátási gondok továbbra is komoly akadályt jelentenek a cégek számára. Ennek enyhülése fellélegzést hozhatna az autógyártók számára, míg a recessziós félelmek visszavethetik a keresletet a közeljövőben.

A kínai covid helyzet sem túl pozitív a Volkswagenre nézve, hiszen ez gátolja az üzemek zavartalan működését. Az elmúlt időben fokozatos lazítás látszik egyes kínai városokban is, ezzel ismét elindulhatott a gyártás a kínai üzemek egy részében, de néhány gyárban továbbra is kisebb korlátozások lassíthatják a működést. Tehát látható, hogy vannak azért azonosítható kockázatok a cég körül, így a gazdaságok minél gyorsabb helyreállása nagy segítség lehetne.

A részvényértékesítésből származó bevételek csak egy részét fizeti ki osztalék formájában a cég a befektetői felé, a maradék összeget a jövőbeli fejlesztésekre szánja a vezetőség. A következő hetekben mutathatja be az új szoftverét a vállalat, amely a tervek szerint az évtized végére lehet kész állapotban. Ez a beruházás 1 milliárd eurós kiadást jelent a cég számára. Látni kell, hogy nagy hangsúlyt fektet az innovációra a Volkswagen, annak érdekében, hogy erős piaci pozíciójukat megőrizzék a jövőben is, ezzel pedig a befektetők számára is pozitív üzenetet közvetítsenek.

Összességében látható, hogy az IPO óta a Porsche begyújtotta a rakétákat, és azóta sem fékezett le igazán, míg a Volkswagen a javuló piaci hangulat ellenére sem tudott emelkedést felmutatni. A következő időben fontos események vannak kilátásban, így mind az osztalékok, mind az indexbe kerülés hatással lehet a részvényekre. A gazdasági környezet ugyan továbbra sem túl fényes, ugyan javuló tendencia mutatkozik az iparban, de egy nagyobb globális gazdasági visszaesés romba dönthetné a közeli terveket.

Tartalom lezárása:2022.12.06 14:03
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
6 fontos hír ma délután
KBC Equitas | 2022.03.23 14:24
Oroszország, forint, olaj
Napokon belül tőzsdén a Porsche!
Varga Dániel | 2022.09.27 15:56
Az új IPO tartja lázban az európai piacokat
Gázra taposott az év elején a Volkswagen
Nagy-György János | 2022.01.05 12:09
Izgalmassá vált a technikai kép

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek