A Richter főbb szegmenseiben egyaránt bevételnövekedés várható éves alapon 2026 harmadik negyedévében. Ugyan az éves dinamikát továbbra sem segíti a forint erősödése a dollárral és az euróval szemben, viszont az erős árfolyamszűrt bevételi dinamika, amit az első félévben is láthattunk, a harmadik negyedévben folytatódhatott. A harmadik negyedévet így 229,4 milliárd forintos bevétellel és 75,9 milliárd forintos tisztított EBIT eredménnyel zárhatta a társaság. A Richter november 10-én, jövő hét kedden teszi közzé harmadik negyedéves jelentését.
A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.
A főbb szegmensek közül a GenMed éves növekedését segítheti az alacsonyabb tavalyi bázis, ugyanakkor a második negyedévhez képest némileg gyengébb bevételre van kilátás a szezonalitás okán. Így éppen 56 milliárd forint alatt alakulhatott a szegmens bevétele, ami 4 százalékos éves növekedést jelentene. A WHC szegmensben a gyengébb első félév után már 6,4 százalékos növekedés várható a harmadik negyedévben éves alapon. Árfolyamszűrten ez 10 százalék feletti növekedést jelentene, ami javulást jelentene az előző két negyedév 6-7 százalék körüli dinamikájához képest. Az új FYLREVY menopauzás készítmény még csak korlátozott mértékben járulhat hozzá a szegmens teljesítményéhez, de a jövőben még fontos növekedési faktorrá válhat.

A CNS szegmens esetében évi 7,4 százalékos növekedéssel lehet számolni a harmadik negyedévben, így a szegmens bevétele elérhette a 72 milliárd forintot. Az AbbVie múlt pénteki jelentése alapján a Vraylar bevételek 1,07 milliárd dollárt tettek ki a harmadik negyedévben, ami dollárban kifejezve 14,6 százalékos növekedést jelent. Ez ugyan némi lassulást jelent az első két negyedév kimagaslóan magas növekedési üteméhez képest, de az idei erős lendület így is fennmaradhatott.
A BIO szegmens számaira sem lehet panasz, mivel várhatóan megint a legnagyobb éves növekedést érheti el a szegmensek között, akár a 25 százalékos bevételnövekedést megközelítve. A szegmensben számos új bioszimiláris termék forgalmazása megindult az elmúlt időszakban, ami segítheti a szegmens gyors növekedését, bár a szegmens összbevételen belüli aránya még alacsony maradhat. Az összbevétel így 229,4 milliárd forintra növekedhet, ami 7 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet.
Profitabilitásban kisebb visszahúzásra lehet számítani az erősebb második negyedév után, így a bruttó marzs valamivel 69 százalék alatt alakulhat, ami viszont éves viszonylatban így is javulásnak felelne meg. A társaság bruttó profitja elérheti a 157,8 milliárd forintot, ami 10 százalékos éves növekedést jelentene. A tisztított üzemi eredmény várhatóan megközelítheti a 76 milliárd forintot, ami már valamivel magasabb, 14,6 százalékos növekedést jelentene a tavalyi, alacsonyabb bázishoz képest.
A pénzügyi eredménysoron várhatóan erősebb negyedévet után zárhatott a Richter a kifejezetten gyenge második negyedév után, ahogy a forint erősödő trendje az euróval szemben megfordult a harmadik negyedév során. Így nettó profit soron 71,8 milliárd forintot realizálhatott a társaság 2026 harmadik negyedévében, ami több mint 65 százalékos éves növekedést jelentene a gyengébb tavalyi bázishoz képest.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.