A CrowdStrike technikai képe érdemben javult az utóbbi napokban, miután az árfolyam áttörte az 50 napos mozgóátlagát, de a mai piacnyitást követően már a negatív trendvonal is áttörésre kerülhet. A piacvezető kibervédelmi cég fundamentumai továbbra is erősek, magas ügyfélmegtartással rendelkezik, miközben a bevételek 20 százalék feletti ütemben bővülhetnek a következő években. Láthatóan a mesterséges intelligencia forradalom egyre nagyobb keresletet eredményez a kibervédelmi piacon, ami a CrowdStrike szolgáltatásai kapcsán is stabil keresletet biztosíthat.
Sokat javult a CrowdStrike technikai képe az utóbbi napok során, az árfolyam a tegnapi nap folyamán sikeresen áttörte az 50 napos mozgóátlagát, jelezve a pozitív trendfordulót. Emellett a mai piacnyitás előtti mozgások alapján várhatóan már azt a negatív trendvonalat is átlépheti az árfolyam, ami tavaly november óta bekorlátolta a részvény teljesítményét.
Az MACD vételi jelzése is inkább a pozitív trendfordulót erősítené, éppen tegnap láthattunk itt fordulatot a napi grafikonon. Támaszokat bőven tudunk azonosítani a CrowdStrike grafikonján, az 50 napos mozgóátlag mellett a 380 dolláros, illetve a 350 dolláros szintek is stabil védelmet nyújthatnak, amennyiben kifulladna a részvény lendülete.
Egyelőre viszont inkább a pozitív fordulatot erősíti meg a technikai kép, így azt is érdemes megvizsgálni, milyen szintek jelenthetnek akadályt rövid távon. A legközelebbi ellenállási zóna 450 dollár környékén húzódik meg, amit még március közepén nem tudott átugrani az árfolyam. Feljebb pedig a 200 napos mozgóátlagot lehet kiemelni, ami korábban fontos támaszként funkcionált. Tér tehát mutatkozik az emelkedés folytatására a negatív trendvonal áttörését követően, viszont a tartós emelkedés folytatásához a fentebb említett ellenállási szinteket is át kellene törnie a CrowdStrike részvényének.
A CrowdStrike napi grafikonja (2026. 04. 08. nyitás előtt)

Forrás: TradingView
A heti grafikonon is látható, hogy a 450 dolláros szint még markáns ellenállást állít a CrowdStrike grafikonján, azonban az indikátorok a heti grafikon alatt is kedvező képet mutatnak. Az MACD jelzése ugyan még nem fordult át vételbe, de egyre közelít egymáshoz a szignál és az MACD vonal, amit jellemzően vételi jelzés követ. Ezen kívül az RSI túladott szintek közeléből kezdett el felfele trendelni, de egyelőre semleges szinteken tartózkodik. Az indikátorok mellett még az is kedvező technikailag, hogy a 370 dollár körüli zóna láthatóan idén már második alkalommal tudott védelemmel szolgálni, megerősítve ezt a támaszzónát.
A CrowdStrike heti grafikonja (2026. 04. 08. nyitás előtt)

Forrás: TradingView
A CrowdStrike egy szinte megkerülhetetlen szereplővé nőtte ki magát a kibervédelmi szektoron belül, a társaság rendszerei fontos részét képzik a legtöbb nagy globális vállalat informatikai rendszereinek, ami stabilitást jelenthet a következő évekre nézve. A stabil ügyfélkört egyébként az is jól mutatja, hogy 97 százalékos bruttó ügyfélmegtartási ráta volt látható az utóbbi egy évben. Emellett a nettó ügyfélmegtartási ráta 115 százalék volt az előző negyedév végén, ami azt jelenti, hogy csak a meglévő ügyfelek 15 százalékkal több bevételt generáltak egy év alatt. Ehhez még hozzátevődik az új ügyfelek által generált bevétel is, amire a jelenlegi trendek alapján még számíthatnak a társaságnál.
Ugyanis az AI‑alapú kibertámadások gyors terjedése miatt a vállalatoknak egyre inkább integrált, valós idejű védelmi megoldásokra van szükségük, ami tovább növelheti a CrowdStrike szolgáltatásai iránti keresletet. A vállalat is reagál a technológiai változásokra, így folyamatosan bővíti termékportfólióját, különösen a mesterséges intelligenciához kapcsolódó védelmi megoldások terén.
A stabilitás a várható pénzügyi eredményekben is tetten érhető, a CrowdStrike bevétele évi 20 százalék feletti ütemben növekedhet a következő két évben elemzői várakozások alapján. A tisztított nettó profit tekintetében pedig még nagyobb javulásra van kilátás. A társaság várakozása szerint a 2027 januárig tartó üzleti évben 1241-1271 millió dolláros tisztított nettó profitot realizálhat, ami nagyjából 31 százalékos javulást jelentene éves szinten.
A piaci árfolyammal együtt egyébként az elemzői célárak is mérséklődtek valamelyest év eleje óta, de a 490 dolláros konszenzusos célár így is több mint 15 százalékkal haladja meg a tegnapi záróárat. Emellett kedvező még, hogy az utóbbi hetekben több elemző is vételre módosította a korábbi tartási ajánlását. Ha pedig a részvény értékeltségét vizsgáljuk, elmondható, hogy a CrowdStrike prémium értékeltségen forog a versenytársakhoz képest. Az elmúlt 5 évet vizsgálva viszont nem tartózkodik historikusan magas szinteken a CrowdStrike jelenlegi értékeltsége, bár a 80 körüli 12 havi előretekintő ráta egyáltalán nem nevezhető alacsonynak.
Összességében tehát elmondható a CrowdStrike kapcsán, hogy változatlanul erős fundamentumokkal rendelkezik a kibervédelmi társaság, amit az optimista elemzői várakozások is indikálnak. A kérdés inkább az, hogy a jelenlegi értékeltségi szintek mellett milyen piaci teljesítményt tud még felmutatni a részvény, de a technikai kép most megerősítené a pozitív trendfordulót.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.