Ma délelőtt nem látható nagy mozgás az európai piacokon, a magyar BUX index is mérsékelt mínuszban tartózkodik. A blue chipek közül a Mol, illetve a Richter tudott minimális emelkedést felmutatni eddig, míg az OTP, valamint a Magyar Telekom is fél százalék körüli mínuszban áll jelenleg.

OTP

Az európai bankszektorban egyelőre még mindig enyhén alulteljesítőnek tűnik az OTP részvénye, bár év eleje óta 8 százalékkal emelkedett az árfolyam, ez elmarad a Stoxx 600 európai bankindex közel 10 százalékos teljesítményétől, valamint több nagy európai bank pl. HSBC, Barclays, Unicredit, BNP Paribas teljesítményétől. Több bankrészvény árfolyama 10 százalék feletti emelkedéssel kezdte az idei évet. Persze a korábbi csúcsoktól jelentősen elmarad a szektor, de javuló teljesítményt láthatunk.  

A 11000 forintos szintet nem tudta tartósan áttörni az OTP árfolyama, így egyelőre még ellenállást jelent ez a szint az árfolyamnak. A 10000 forintos szintnél viszont a korábbi oldalazással támasz alakult ki, valamint a mozgóátlagok szintjei is segítséget jelenthetnek az árfolyamnak esés esetén. A 11000 forintos szint esetleges áttörése után pedig a következő ellenállást a 12000 forintos szint jelentheti.  

Az OTP napi grafikonja (2023. 01. 16. 11:15) 

Mol

Óvatos emelkedés mutatkozik a Mol árfolyamán, így lassan a 2800 forintos ellenállási szintet közelíti a részvény. Ma egyelőre felülteljesítő tud lenni a piacon a Mol, így a kedvező hangulat mellett megpróbálkozhatna a fontosabb akadályok áttörésével. A decemberi visszaesést követően a 200 napos mozgóátlag alá került az árfolyam, így az ezen való átjutás lehet a papír rövid távú feladata.

A védelmi szintek továbbra is változatlanul a 2500, illetve a 2300 forint körüli szinteken helyezkednek el. Az indikátorok sem implikálnak egyelőre negatív fordulatot, így maradt még tér a részvény előtt az emelkedésre.

A múlt hét péntek este az Alteo tájékoztatta a befektetőit, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal megadta az engedélyeket a felvásárláshoz. Így a Mol az MNB lépésére várhat most, hiszen a jegybank korábban jelezte, hogy felfüggeszti a nyilvános vételi ajánlatot amíg a MEKH engedélye meg nem érkezik. A felvásárlást tőkealapokkal együtt végzi a Mol, és méretből adódóan jelentős költséget sem jelent ez az olajipari vállalat számára.

A Mol napi grafikonja (2023. 01. 16. 10:15)

Richter

Egyelőre nem tud elszakadni az 50 napos mozgóátlagától a Richter, de így is kisebb pluszban tartózkodik ma a részvény, így akár megpróbálkozhat a 8500-8600 forintos zóna áttörésével. Feljebb a 9100 forintos szintek képezhetnek még ellenállást, decemberben innen fordult le a papír, miután a kormány bejelentette a Richterre is kivetett újabb különadót.

Védelmet továbbra is a 7800, illetve 7100 forint körüli szintek képezhetnek, valamint a 200 napos mozgóátlag is segíthetne az árfolyamnak egy esetleges gyengébb piaci környezetben. Közelebb a 8100 forintos szinteket érdemes figyelni, tavaly év végén is fontos támaszszintek alakultak ki ennek környékén. Egyelőre jó hangulatban indult a kereskedés az idei évben, így stabil emelkedésnek tudott indulni a részvény árfolyama január eleje óta.

Az elemzők továbbra is optimisták a részvény kapcsán, hiszen a konszenzusos célár 10700 forint felett jár, amelynek elérése 27 százalékos emelkedést jelentene. Emellett az elemzők vételre, illetve tartásra ajánlják a papírt, így láthatóan van még tér a Richter előtt.

A Richter napi grafikonja (2023. 01. 16. 10:45)

Magyar Telekom

Tovább folytatódott előző héten a Telekom menetelése, miután a 352 forintos ellenállás áttörésével sikeresen megbirkózott az árfolyam, majd a 367 forintos szintet is érintette. Az RSI már jelzett múlt hét csütörtökön, hogy túlvett lehet a telekommunikációs cég papírja, a pénteket pedig már egy kisebb visszahúzás jellemezte. Azt láthattuk korábban, hogy nem feltétlenül érdemes az indikátor jelzéseit figyelembe vennünk, mivel az emelkedő trendben többször is 70 fölé került az indikátor értéke, de az árfolyam mozgásában inkább csak egy kisebb megtorpanásnak lehettünk szemtanúi.

Az tovább erősíthetné a részvény technikai képét, ha megjelenne az aranykereszt a napi grafikonon, erre pedig minden feltétel adott. Viszont ma egy kisebb korrekció volt a Telekom részvényében, közel 1 százalékos mínuszban nyitott a cég papírja. Amennyiben tovább folytatná a lecsorgást az árfolyam, az emelkedő trendcsatorna alsó szára, illetve előtte még a 352 forintos szint nyújthatna menedéket. Támaszok mellett ellenállási szinteket is azonosíthatunk, de ezeket az ellenállásokat csak távolabb, 384 és 419 forint környékén találhatjuk, van tehát még tér a Telekom részvénye előtt.

A Magyar Telekom napi grafikonja (2023. 01. 16. 10:45)

Opus

Az Opus részvénye körül is meglehetősen optimista a befektetői hangulat, múlt héten egy fontos ellenállási szint áttörése után tudott megindulni a magyar holding papírja. A múlt hetet közel 8 százalékos pluszban zárta papír, folytatja tehát a kiemelkedő idei teljesítményét a részvény. Korábban a 135 forint körüli szintről fordult le az árfolyam, most ezt sikerült átvinnie, ez az ellenállás így akár támaszként köszönhet vissza a jövőben. További támaszszinteket 130, illetve 125 forintnál azonosíthatunk, emellett még az 50 napos mozgóátlagot is érdemes figyelemmel kísérni, eddig inkább ellenállásként funkcionált az átlag, ha sikeresen visszatesztelné az átlagot az árfolyam az jelzés értékű lehet: megfordult a trend.

Árnyalhatja a képet viszont, hogy több fontos ellenállási szint közelébe erősödött vissza az árfolyam, a 148 és 155 forint környékén található ellenállások igen erősnek bizonyultak korábban, az igazi teszt ezen szintek áttörése lenne, de ehhez egy további 4 százalékos erősödést kellene látnunk. Az Opus teljesítményét elnézve nem okozhat meglepetést, hogy az RSI a túlvettséget jelző 70-es szint felett tartózkodik, így ez még egy korlátozó tényező lehet a további növekedés előtt.

Az Opus napi grafikonja (2023. 01. 16. 10:45)

Tartalom lezárása:2023.01.16 11:56
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Javuló formában a bankok
Grébel Szabolcs | 2023.01.10 15:43
Mi várható az európai és amerikai bankszektorban?
Magyar blue chipek: Keresi az irányt a hazai piac
KBC Equitas | 2023.01.02 11:44
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Lefordult a hazai piac
KBC Equitas | 2022.12.05 11:59
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Mérsékelt elmozdulás a hazai piacon
KBC Equitas | 2023.01.09 11:38
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Nem mutat erőt a magyar piac
KBC Equitas | 2022.12.12 11:01
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Vegyes képet mutat a hazai piac
KBC Equitas | 2022.12.19 12:15
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek