Nem remekelnek az utóbbi napokban a nemzetközi részvénypiacok, ami a magyar blue chipek teljesítményére sem volt pozitív hatással, de a BUX így is csak mérsékelt elmozdulást mutat egyelőre. A blue chipek közül a Telekom, az OTP és a Richter korábbi lendülete is megakadt, utóbbi árfolyamképét az osztalékszelvény leesése is érdemben alakította. A MOL egyelőre kitűnik a magyar piacon, a részvény teljesítményét az újra emelkedő olajárak segítik.
Elfogyott a lendület az OTP árfolyamában az előző héten, a gyengébb nemzetközi piaci hangulat sem segítette a magyar bankpapír teljesítményét. Ezt a hetet sem kezdték erősen az európai tőzsdék, így az OTP árfolyama is kisebb mínuszban jár a délelőtti órákban. A részvény így már az 50 napos mozgóátlaga alá esett vissza, ami az utóbbi hetekben fontos támaszként támogatta a bankpapír teljesítményét. Egyébként az 50 napos mozgóátlag alatt még a 40 ezer forintos szint is védelmet nyújthatna a további lecsorgással szemben, de a technikai kép javulásához a mozgóátlag fölé kellene visszatérnie a részvénynek. Az első negyedéves jelentést követően tehát nem alakult ki egyértelmű irány a grafikonon, egyelőre a 40-42 ezer forintos szintek között oldalazik az OTP árfolyama.
Az OTP napi grafikonja (2026. 06. 08. 10:30)

Forrás: TradingView
Az emelkedő olajáraknak köszönhetően erősen indította a hétfői kereskedést a MOL részvénye, így az árfolyam 1-2 százalék körüli pluszt mutat a délelőtti órákban. Ezzel a grafikonon újból azt érdemes figyelni, hogy az 50 napos mozgóátlagát át tudja-e vinni a részvény, ami az előző héten még nem sikerült. Az első negyedéves jelentését követően folytatta gyengélkedését a MOL, de az kedvező technikailag, hogy láthatóan a 3750 forintos szint markáns védelemmel tudott szolgálni. Emellett az is pozitívum, hogy az MACD jelzése vételbe váltott előző héten, közel másfél hónap után először. A MOL mindeközben folyamatosan tárgyal a szerb NIS energiacég felvásárlásáról, ennek kapcsán jelezte a társaság, hogy az amerikai OFAC hatóságtól június 16-ig kaptak engedélyt a tárgyalások folytatására.
A MOL napi grafikonja (2026. 06. 08. 10:30)

Forrás: TradingView
Az előző héten esett le az osztalékszelvény a Richter részvényéről, amit követően 12 ezer forint környékén folytatta a kereskedést a papír. A 2025-ös üzleti éve után egyébként részvényenként bruttó 655,5 forintos osztalékot fizet ki a gyógyszergyártó az arra jogosult részvényeseknek.
Az osztalékszelvény leesését követően nem talált lendületet a Richter részvénye, így az árfolyam egyelőre a 12 ezer forintos szint környékén mozog, ami az év korábbi részében fontos ellenállás volt, de az utóbbi napokban már inkább támaszként tudott funkcionálni. Ugyan az idei évre jellemző emelkedő trend láthatóan megtört az utóbbi hetekben, ebben az osztalékszelvény leesésének is nagy szerepe volt, ami elsősorban nem a piaci hangulat alakulását tükrözi.
A Richter napi grafikonja (2026. 06. 08. 10:30)

Forrás: TradingView
A múlt heti csúcsok elérését követően lassú lecsorgás vette kezdetét a Magyar Telekom grafikonján, bár így is 2600 forint felett tartózkodik a részvény, tehát érdemi korrekcióról azért nem beszélhetünk. Lejjebb védelmet a 2500 forintos szintek alatt az 50 napos mozgóátlag nyújthat, amely márciusban is fontos támaszként tudott funkcionálni, így egy gyengülő piaci környezetben kiemelt szerep hárulhat a mozgóátlagra.
Az előző hét során egyébként anyavállalatunk, a Patria Finance, 3020 forintra emelte 2560 forintról a Magyar Telekomra vonatkozó 12 havi intézményi célárát. A részvény számára a csökkenő hozamkörnyezet, a bevételi struktúra átalakítása, valamint az infláció-követő díjkorrekció alkalmazása biztosíthatna lendületet.
A Magyar Telekom napi grafikonja (2026. 06. 08. 10:46)

Forrás: TradingView
*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.