MOL

A harmadik negyedévben is folytatódott a MOL kimagasló idei teljesítménye, a társaság CCS EBITDA eredménye így elérte az 1760 millió dollárt, meghaladva a konszenzus 1754 millió dolláros várakozását. A tavalyi bázishoz képest ez 81 százalékos növekedésnek felelt meg, új negyedéves csúcsot elérve. A növekedést változatlanul a Downstream szegmens hajtotta, de az Upstream szegmens eredményessége is javulni tudott a második negyedévhez képest a kedvező energiakörnyezet közepette. Emellett két egyedi tétel is pozitívan befolyásolta az eredményeket, összesen 233 millió dollár összegben.

A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.

2026 harmadik negyedévében a MOL átlagos realizált szénhidrogén ára 98 dollár volt hordónként, ami javulás a második negyedévhez képest. Az energiaárak kedvezően alakultak a harmadik negyedévben a MOL szempontjából, a Brent átlagára ugyan csökkent, de tartósan magas szinteken ragadt, míg az európai gázárak emelkedése végig kitartott. A kitermelés volumene 94,2 mboepd volt, ami némileg elmarad az előző negyedévek 95,5 mboepd körüli szintjéhez képest, miután Magyarországon és Horvátországban tervezett karbantartások miatt csökkent a termelés, Azerbajdzsánban pedig a magasabb olajárak következtében mérséklődött a MOL-ra jutó kitermelési hányad. Az alacsonyabb kitermelés ellenére a harmadik negyedév során a várakozásokat kissé felülmúlva 423 millió dolláros EBITDA eredményt ért el az Upstream szegmens, meghaladva a második negyedévben elért 375 millió dolláros eredményt is.

A Downstream szegmensben 951 millió dolláros CCS EBITDA eredményt ért el a MOL a harmadik negyedévben, tovább javítva a második negyedéves eredményen, így még a konszenzus 945 millió dolláros várakozását is meghaladta. A finomítói marzsok tovább emelkedtek a negyedévben, a Brent alapú finomítói marzs 37,5 dollárra emelkedett hordónként a második negyedéves 20,8 dollárról. A finomított volument az AV3-as egység kiesése a harmadik negyedévben is visszavetette, ez tehát még némileg rontja az éves dinamikát, de ezzel együtt is több mint duplázódott a szegmens eredménye a tavalyi szinthez képest. Mint ahogy az várható volt, a Petchem szegmensben a második negyedévben látott kimagasló szintekhez képest visszaestek a marzsok, így ez valamennyire visszavetette a szegmens növekedését. 

A Downstream szegmens eredményét a fentieken kívül még egy 100 millió dolláros egyedi tétel javította, ugyanis az AV3-as egység kiesése után kifizetésre került a biztosítói díj első részlete. Ennek kapcsán megemlítette a jelentés, hogy a következő hónapokban további biztosítói kifizetésekre számítanak, a korábbi kommunikáció alapján az összes kiesett profitra vonatkozik a MOL biztosítói igénye.

A fogyasztói szolgáltatások szegmensében a várakozásoknak megfelelőlen csökkenés volt láható éves szinten, ahogy az üzemanyagmarzsok továbbra is elmaradnak a tavalyi szintektől. Az emelkedő üzemanyagárak mellett a CEE régióban bevezetett üzemanyagkorlátok sem segítették a szegmens teljesítményét, hiába növekedtek tovább a nem-üzemanyag marzsok. A negyedévet így 224 millió dolláros EBITDA-val zárt a szegmens, elmaradva 250 millió dolláros várakozástól.

A gáz midstream szegmens EBITDA-ja 38 millió dollár volt, így nem sikerült hozni a konszenzus 43 millió dolláros várakozását. A körforgásos gazdaságban folytatódott a javuló profitabilitás a harmadik negyedévben, így 40 millió dolláros EBITDA-t ért el a szegmens, felülteljesítve a konszenzus 13 millió dolláros várakozását, új negyedéves csúcsot beállítva ezzel. Összességében CCS EBITDA tekintetében 1760 millió dolláros eredményt ért el a MOL 2026 harmadik negyedévében, ami meghaladja a konszenzus 1754 millió dolláros várakozását. Nettó profit szinten 802 millió dolláros eredményt ért el a cég, majdnem hozva a várt szinteket. Az eredményeket egy 133 millió dolláros egyedi tétel javította még, miután a MOL-Új Európa Alapítvány megszűnésével további pénzügyi eszközök kerültek a céghez, a MOL korábbi kommunikációjának megfelelően.

Tartalom lezárása:2026.11.06 09:42
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
MOL: Szolid eredményekre van kilátás
Mohácsi Mihály | 2026.10.29 11:31
November 6-án érkezik a harmadik negyedéves gyorsjelentés
Magyar részvények: Megakadt a lendület a magyar piacon
Mohácsi Mihály | 2026.10.26 11:37
BUX, OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom
Magyar részvények: Javulni tudott a BUX
Mohácsi Mihály | 2026.10.19 15:13
BUX, OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom
Magyar részvények: Turbulencia az OTP árfolyamában
Mohácsi Mihály | 2026.10.12 14:49
BUX, OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom
Magyar részvények: Nagyobb lefordulás a magyar piacon
Mohácsi Mihály | 2026.10.05 12:00
BUX, OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Monster: Nem sikerült meggyőzőre a gyorsjelentés

2026.11.06 14:11
Nyomás alá kerültek a marzsok

9 fontos hír ma reggel

2026.11.06 08:33
Nemzetközi piacok, MOL, energia, Monster

Kitart az SAP emelkedő lendülete

2026.11.05 15:32
Kedvező technikai kép rajzolódik ki