Újabb erős negyedévet zárhatott a MOL 2026 harmadik negyedévében, miután a finomítói marzsok tovább emelkedtek. Emellett a szénhidrogénárak sem mérséklődtek, sőt, a gázárak újabb idei csúcsokat döntögetnek, ami a MOL számára kedvező külső környezet teremtett. Az erős alapfolyamatok mellett több egyedi pozitív tétel is segíthette a cég negyedéves eredményeit. A harmadik negyedévben így összesen 1825 millió dolláros CCS EBITDA eredményt érhetett el a MOL, ami a második negyedévhez képest is jelentős javulást jelentene. A MOL november 6-án pénteken, piacnyitás előtt teszi közzé harmadik negyedéves riportját.
A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.
A szénhidrogénárak tartósan magas szinteken ragadtak a harmadik negyedévben, a gázárak több éves csúcsokat érintettek, így a MOL esetében átlagosan magasabb realizált szénhidrogénárral lehet számolni, mint a második negyedévben. A kitermelés volumene várhatóan 96 mboepd körül alakulhat, a Shaikan mező időszakos kiesése várhatóan nem veti vissza érdemben azt. Így a harmadik negyedév során 491 millió dolláros CCS EBITDA eredményt érhetett el a MOL Upstream szegmense, ami 73 százalékos javulást jelentene a tavalyi bázishoz képest.

A Downstream szegmensben szintén kitarthatott az erős eredménytermelés, a dízel crackek emelkedése tovább folytatódott a második negyedévet követően, de a benzin crackek is érdemben növekedtek. A finomított volumen várhatóan még a harmadik negyedévben is elmaradt tavalyi bázishoz képet az AV3-as egység kisesése miatt, de kedvező fejlemény, hogy a negyedik negyedévben várhatóan már újraindulhat az AV3-as egység működése, miután szeptember végén befejeződtek a helyreállítási munkálatok. A Petchem szegmensben visszaesés várható a marzsokban, bár ez inkább normalizációnak számít a kiemelkedően magas második negyedéves szintekhez képest. Összeségében még az alacsonyabb termelési volumen és gyengébb Petchem eredmények ellenére is markáns javulás várható a Downstream szegmens számaiban, amit megdobhat az AV3-as egység kiesése után befolyt biztosítói díj első, 100 millió dolláros tétele. A harmadik negyedévben így összesen 963 millió dolláros CCS EBITDA eredményt realizálhatott a MOL Downstream szegmense, ami abszolút rekordnak számít, és bőven meghaladhatja a második negyedéves 679 milliót.
A fogyasztói szolgáltatások szegmensében változatlanul romló éves dinamika várható, az üzemanyagárak korlátozása ugyan kivezetésre került Magyarországon a harmadik negyedévre, de Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Románibában is érvényben maradtak árkorlátozások, így az üzemanyagmarzsok csak kisebb mértékű javulásával lehet számolni a második negyedévhez képest. A nem-üzemanyagmarzs várhatóan továbbra is emelkedő dinamikát mutat éves alapon, így a szegmens EBITDA-ja 241 millió dollár lehetett, ami 24 százalékos éves csökkenést jelent.
A gáz midstream szegmensben óvatos emelkedés mutatkozhat a második negyedévhez képest, míg a körforgásos gazdaság esetében fennmaradhatott a nyereséges működés. Mindezek mellett a MOL-Új Európa Alapítvány megszűnésével további 130 millió dollárnyi eszköz jutott a cégcsoporthoz, tovább javítva a harmadik negyedéves eredményességet. Összességében CCS EBITDA tekintetében 1825 millió dolláros eredményt érhetett el a MOL 2026 harmadik negyedévében, ami jelentős, 78 százalékos javulást jelentene előző évhez képest, és abszolút rekordnak számítana, még a 2022-es szinteket is felülmúlva.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.