SAP

További erősödésre képes az SAP részvénye az európai részvénypiacon, így az árfolyama már sokat javított a júliusi mélypontjához képest, és több fontos támaszszint felett jár. A társaság októberi gyorsjelentését is kedvezően fogadták a befektetők, ami tovább erősítette a részvény körül kialakult pozitív szentimentet.

Szeptemberi írásunk óta további emelkedésre volt képes az SAP részvénye, amely így már jelentős javulást tudhat maga mögött a júliusi többéves mélypontjához képest. A szélesebb szoftverszektort tekintve ugyanakkor már vegyes teljesítmények láthatók az elmúlt hónapokban. Korábbi írásunkban kiemeltük, hogy pozitívan hathatott a szektorra az AI-diszrupcióval kapcsolatos kockázatok mérséklődése, miközben több nagy szereplő is megőrizte dinamikus növekedését.

Ugyanakkor a techszektorban kialakult októberi gyengébb hangulatban, valamint a gyorsjelentési szezon során több szektorbeli vállalat eredményeire is heves piaci reakciók érkeztek (például a ServiceNow, a Palantir vagy a Fortinet esetében is). Ennek ellenére pozitív teljesítményekre is akad példa, többek között a Microsoft vagy az Accenture kapcsán, és egyelőre az SAP részvénye is ebbe a csoportba tartozik.

Tartani tudja magát tehát szektortársaihoz képest az SAP, ráadásul az októberi gyorsjelentésre érkező pozitív piaci reakció további lendületet adott a részvénynek. A mai kereskedésben az árfolyam már új lokális csúcsot is elért 219 euró felett. A szeptemberi aranykereszt kialakulása óta tehát tovább erősödött a részvény, és tartósan áttörte a 191 eurós ellenállást is. Ez a szint az 50 napos mozgóátlaggal együtt a továbbiakban védelmet nyújthat, míg lejjebb a 200 napos mozgóátlag jelenthet kiemelt támaszt.

Jelenleg tehát kedvezően fest az SAP technikai képe, mivel az árfolyam fontos támaszszintek felett helyezkedik el, amelyek egy esetleges korrekció során védelmet nyújthatnak. Az indikátorokat tekintve ugyanakkor már vegyesebb a kép, míg az MACD éppen most adott vételi jelzést, az RSI a mai kereskedés során már elérte a túlvett tartományt.

Az SAP napi grafikonja (2026. 11. 05. 13:45)

Forrás: TradingView

Hosszabb távon azért látni kell, hogy az elmúlt hónapok kiemelkedő teljesítménye egy tavaly júniusban kezdődő jelentős korrekciós időszakot követett. A korábbi árfolyamcsúcs 283 eurónál található, így ennek eléréséig még jelentős tér mutatkozik az SAP árfolyama előtt. Mindenképpen pozitívum, hogy egyelőre kitart az emelkedő trend, míg egy esetleges megtorpanás esetén a 200 eurós lélektani szint, valamint a jelenleg 182 euró közelében húzódó 200 hetes mozgóátlag nyújthat támaszt.

Az SAP heti grafikonja (2026. 11. 05. 13:55)

Forrás: TradingView

Stabil növekedésben a társaság

A befektetők szempontjából pozitív fejleménynek számított az SAP októberi gyorsjelentése, ugyanis továbbra is stabil bővülést tud felmutatni a cég. A harmadik negyedéves eredmények több fontos soron is felülmúlták a konszenzus várakozásait, a cég negyedéves bevétele először haladta meg a 10 milliárd eurót, míg a felhőbevételek 26 százalékkal 6,67 milliárd euróra nőttek. Továbbá a következő 12 hónapra lekötött felhős szerződésállomány (current cloud backlog) devizahatásoktól tisztítva 26 százalékos növekedést mutatott, szintén felülmúlva a várakozásokat. A vállalat profitabilitása is tovább javult, az SAP tisztított operatív profitja 18 százalékkal nőtt, miközben az operatív marzs a tavalyi 28,3 százalékról 29,5 százalékra emelkedett.

Emellett további pozitívumot jelenthetett, hogy a vezetőség 2026-os éves felhőbevételt és az összbevételt is a korábban előrejelzett sáv felső részébe várja, miközben az operatív profitra és szabad cash flow-ra vonatkozó prognózisát változatlanul hagyta. A Bloomberg koszenzusa egyébként az idei évben 10 százalék körüli, míg a jövő évben 12 százalékos bevételnövekedéssel számol. A növekedés fő motorja továbbra is a felhőalapú átállás és az AI-megoldások iránti kereslet lehet.

Emellett a vezetőség a gyorsjelentést követő héten jelezte, hogy a jövedelmezőség további javulását az AI-megoldások költséghatékonyabb működtetése is támogathatja. Az SAP ugyanis több fizetős AI-modellt is olcsóbb alternatívákra cserél le, ezzel a lépéssel pedig akár több mint 2 milliárd eurós AI-alapú hatékonyságjavulást érhetnek el a menedzsment szerint.

A vállalat kedvező megítélését tükrözik az intézményi elemzők célárai is, a célárak konszenzusa jelenleg közel 235 eurónál található, ráadásul az októberi gyorsjelentést követően több céláremelés is érkezett a részvényre. Ugyanakkor az értékeltségre is érdemes kitérni. A részvény jelenleg 26 körüli egyéves előretekintő P/E-rátán forog, amely nagyjából megfelel az ötéves historikus átlagának. Többéves távlatban nézve tehát a jelenlegi értékeltség átlagosnak mondható, a részvény tavaly látott 40 feletti prémiuma eltűnt, miközben az év korábbi szakaszában látott 18 körüli értékeltségi diszkont is megszűnt.

*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.

Tartalom lezárása:2026.11.05 15:32
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
További erőt gyűjt az SAP részvénye
Krahling András | 2026.09.18 16:05
Megjelent az aranykereszt az SAP grafikonján
Többéves mélypontról fordult az SAP
Krahling András | 2026.06.02 15:43
Jelentősebb korrekció után erősödött a papír
Fontos szintekre érkezett az SAP árfolyama
Krahling András | 2025.08.07 15:34
Az 50 napos mozgóátlagát tesztelheti az árfolyam
SAP: Újabb rali előtt a szoftveróriás?
Krahling András | 2025.04.23 16:45
Sikeres és reziliens tudott maradni az SAP
SAP: Jól szerepelt a német óriás
Varga Dániel | 2025.01.28 13:52
Folytatódhat az emelkedő trend?
SAP: Kiemelkedő a német szoftveróriás teljesítménye
Mohácsi Mihály | 2024.11.15 14:49
Felülteljesítő a technológiai szektor

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

A készülékeladások rontották a Magyar Telekom marzsait

2026.11.05 09:45
Az éves dinamika viszont javulni tudott

12 fontos hír ma reggel

2026.11.05 08:30
Magyar Telekom, energia, devizapiacok, Qualcomm

Továbbra is kiemelkedő növekedésben az AMD

Erős maradt az adatközponti kereslet