Nagyobb érdeklődés mutatkozik az utóbbi időben a Volkswagen részvénye iránt, a befektetők a német tőzsdén felül a papírt is egyre jobban megtalálják. Az év eleje óta így szépen teljesít az utóbbi másfél évben csak szenvedő részvény, viszont a technikai kép igazi látványos javulása csak most történt meg. Az ellenállások már nincsenek messze, ha pedig marad a felülteljesítés az európai piacon, akkor pedig az igen alulértékeltnek tűnő részvény is egy tartósan jobb periódus előtt állhat.

Meglehetősen nagy figyelem övezi az utóbbi hetekben a Volkswagen részvényét, aminek számtalan oka van. Már a Porsche tőzsdei bevetése óta is többen követik a részvényt a befektetők közül, de az elmúlt hetekben az európai piacok is szépen felülteljesítik az amerikai papírokat, a német tőzsde egyik legnagyobb és legfontosabb részvénye pedig a Volkswagen.

A nagy múltra visszatekintő cégcsoport árfolyama azonban nem fest túl jól, az elmúlt hónapokban folyamatos lecsorgást mutatott, de igazából már majdnem 2 éve tart a vesszőfutás. Látható, hogy az elmúlt hónapokban is többször próbálta meg áttörni a csökkenő trendvonalat a napi grafikonon, de nem járt sikerrel.

Ami miatt különösen izgalmas a cég, hogy az 50 napos mozgóátlagot rendre áttöri a papír, erre augusztus-szeptember, valamint november-december során is sor került, de nem tudott ez markáns lendületet adni a papírnak. Most szintén ez a helyzet látható, február eleje óta erőt mutat a papír, és egyelőre sikeresen tudott megindulni.

A napi grafikonon lévő indikátorok felemás képet mutatnak, a túlvettség egyelőre nem látható az RSI alapján, noha az MACD jelzés akár már eladás felé fordulhat, a vonalak platózást mutatnak, ami azért jelent némi rövid távú kockázatot.

Ahhoz persze, hogy nagy optimizmusra legyen ok akár már csak rövid távon, feltehetően szükség lenne a trendvonal, valamint a 200 napos mozgóátlag áttörésére is. Elmondható, hogy ez nem sikerült a legutóbbi alkalommal, addig tehát nem feltétlenül tudja javítani a technikai képet a papír, ameddig ezt sikeresen nem hajtja végre.

A Volkswagen (VOW3) napi grafikonja (2023.03.01. 10:30)

A heti grafikonon viszont további érdekességek láthatóak, és sok mindenben párhuzam állítható a 2015-ös események és a mostani időszak között. Akkor is úgy alakult, hogy 240 euró közeléből egészen 100 euróig csúszik vissza a papír, most pedig durván 10-15 euróval alacsonyabb szintekről 120 euróig csúszott vissza a részvény. Ismét elmondható tehát, hogy az árfolyam durván lefelezte magát, ráadásul a koronajárvánnyal érintett 2020 eleji időszakban is hasonló visszaesés volt, igaz csak rövidebb távon. Ilyen korrekció után már jelentősen javultak az előretekintő kilátások a részvénynél, emiatt is érdekesek a mostani szintek.

Elmondható, hogy 100 eurónál, de alapvetően 120 euró környékén is vannak erősebb támaszok, a 2020-es emelkedési szakasz kezdetén például sokáig ez a szint funkcionált támaszként. Most is lehet tehát bízni a szint erejében, ráadásul a havi grafikonon már egy igen kedvező trendet lehet látni az MACD indikátornál is, így 2022 kapcsán ez egy kedvező jelzés lehet. Utoljára egyébként 2020 végén, illetve 2016 végén láthattunk markáns jelzést a havi grafikonon, így ezek mindenképpen kedvező előjelek lehetnek.

Az ellenállások a havi grafikonon ráadásul messzebb is lehetnek, mivel az 50 hónapos mozgóátlag csak 157 eurónál található, ami a mostani szinteken is majdnem 20 százalékkal haladja meg. Látni kell, hogy alapvetően tehát több éves távlatban is erős támaszoknál és mélypontoknál jár a Volkswagen, ami miatt az eddigi esés után már mindenképpen érdemes figyelni a papírt.

A Volkswagen (VOW3) havi grafikonja (2023.03.01. 10:30)

Közben elmondható, hogy az értékeltség igen alacsony szintre süllyedt, a 12 havi előretekintő P/E ráta már 4,5 alatt jár, ami rendkívül alacsony szint. Az 5 éves átlag egyébként 5,9 körül van, ezt már a 2022-es év eleje óta letörte az értékeltség. Közben a DAX indexhez képest a diszkont mértéke már 63 százalékos lett, ez is az elmúlt évek mélypontját közelítő relatív értékeltség.

A piac tehát igen pesszimistán áraz, miközben az elemzők azért ennél magasabb értékeltséget tekintenek reálisnak. A konszenzus egyelőre 190 eurónál található, ez pedig 46 százalékkal haladja meg a mostani szinteket. Látható tehát, hogy a részvényben lehet nagyobb potenciál is, bár a konszenzus egyelőre csökkenő pályán mozog, a múltban pedig ennek fordulata esetén kezdett el csak az árfolyam is felfelé tartani, ami óvatosságra inthet.

Ezen felül a gyorsjelentés majd március 14-én érkezik, vagyis két hete van még a befektetőknek a jelentésig. Ez megnövekedett volatilitást hozhat, ami viszont a technikai képnél is adott esetben javulást hozhat. A számok alighanem nem lesznek annyira rosszak, 2022-ben 10 százalék feletti növekedéssel, és stabil nyereséggel zárhatott a Volskwagen csoport. Ugyanakkor a következő években sem vár a konszenzus nagy növekedést, csak néhány százalékkal javulhatnak az igen magasan álló (300 milliárd eurót közelítő) bevételek, a nettó marzs pedig maradhat 5,5-6 százalék közelében. Alapvetően tehát stabilan teljesíthet a költségek növekedésének ellenére is a cégcsoport, a piac pedig talán túlságosan is alacsony szorzószámokkal díjazza az elmúlt években nem túl acélosan teljesítő részvényt.

Tartalom lezárása:2023.03.01 14:04
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Volkswagen: Fontos események jöhetnek
Varga Dániel | 2022.12.06 14:03
Jól teljesít az IPO óta a Porsche
6 fontos hír ma délután
KBC Equitas | 2022.03.23 14:24
Oroszország, forint, olaj
Napokon belül tőzsdén a Porsche!
Varga Dániel | 2022.09.27 15:56
Az új IPO tartja lázban az európai piacokat
Gázra taposott az év elején a Volkswagen
Nagy-György János | 2022.01.05 12:09
Izgalmassá vált a technikai kép

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek