A szeptember közepi visszaesés után ismét emelkedésnek indult az ASML részvénye, így az árfolyam visszakerült az 50 napos mozgóátlaga fölé. A hosszabb távú emelkedő trend egyelőre nem sérült érdemben, miközben a növekedési kilátások is kedvezőek. A kilátásokat a litográfiai gépek iránti erős kereslet is támogatja, amely a jövőbeli bővülést biztosíthatja.

Az ASML részvényének júliusi korrekcióját nem a második negyedéves gyorsjelentés váltotta ki, hiszen ahogy a korábbi elemzésünkben is beszámoltunk róla, a vártnál jobb eredményekkel és előrejelzésekkel szembesülhettek a befektetők. A hónap végi meredek esésben a kínai versenytársakkal kapcsolatos hírek játszottak inkább szerepet, miszerint saját DUV litográfiai gépek gyártásán dolgoznak. A beszámolók alapján azonban a kínai fejlesztések teljesítménye és megbízhatósága elmarad az ASML termékeitől, bár hosszabb távon kockázatként kezelendő a társaság kínai üzletága kapcsán.

Volatilis időszakon van túl tehát az ASML papírja, ezzel együtt kedvező, hogy az elmúlt napokban ismét emelkedésnek indult az árfolyam, ráadásul az 50 napos mozgóátlagot áttörve próbálna lendületben maradni a papír. Elsőként az 1600 eurós szintet érdemes figyelni, valamint az 1700 eurós zóna képezhet még akadályt. Emellett a június végi, 1740 euró közelében kialakult csúcs azonosítható még ellenállásként.

Az elmúlt hetek, hónapok oldalazását követően az indikátorok is semleges zónákba mozdultak el, így az RSI is távol áll a túlvettséget jelző 70-es szintektől. Gyengébb hangulat közepette védelmet továbbra is az 1300-1360 eurós szintek nyújthatnak, emellett pedig a 200 napos mozgóátlagra érdemes még figyelni.

Az ASML napi grafikonja (2026. 09. 25. 13:19)

Forrás: TradingView

A heti grafikonon továbbra is emelkedő trend képe rajzolódik ki, ugyan az elmúlt hetek során mérséklődött a lendület, de továbbra is az 50 hetes mozgóátlaga felett tudott ragadni az árfolyam. Emellett az indikátorok is a túlvettséget jelző szintekről indultak mérséklődésnek, ezzel újra tér nyílhatna a részvény emelkedése előtt.

Az ASML heti grafikonja (2026. 09. 25. 13:19)

Forrás: TradingView

Az ASML erős piaci pozicionáltsága révén az AI-értéklánc egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, ráadásul Európán belül is az egyik legjobban teljesítő részvénynek számít idén. A fundamentális képet a megrendelések és a tervezett kapacitásbővítés támogatja, miközben a Bloomberg konszenzusa idénre 33, majd jövőre 28 százalékos bevételnövekedéssel kalkulál. Az utóbbi negyedévek során ráadásul a kínai piac súlya is csökkent, habár az amerikai és holland exportkorlátozások változatlanul kockázatot jelenthetnek.

Érdemes még kiemelni az eredménytermelés javulását is, hiszen 2027-re 20 milliárd euró feletti korrigált nettó profit elérését helyezte kilátásba a Bloomberg elemzői konszenzusa, szemben a tavalyi 9,6 milliárdos korrigált eredménnyel. Emellett a marzsok is új szintekre emelkedhetnek, ráadásul az AI-beruházási ciklus elhúzódásának hatására egyre erősödő igény jelentkezik a cég litográfiai termékei iránt. Emellett a folyamatos fejlesztésekre és beruházásokra jelentős készpénzállomány áll rendelkezésre, amelynek bővülését a jövőbeli cash flow termelés tovább támogathatja.

Az elemzői célárak átlaga meghaladja a 2000 eurót is a Bloomberg adatbázisában, amelyhez többnyire vételi ajánlások párosulnak. A nyári gyengébb teljesítményt tehát a fundamentumok nem indokolták, így a felértékelődési potenciál meghaladja a 33 százalékot is. Az értékeltség alakulásáról is érdemes néhány szót ejteni, hiszen a 31 körüli egyéves, vagy 24-es kétéves előretekintő P/E ráta az elmúlt néhány év átlagánál ugyan kisebb, de alacsony értékeltségről közel sem beszélhetünk. Tehát jelentős növekedést áraz már a piac az ASML kapcsán, így romló piaci környezet érzékenyen érintheti a társaságot is.

*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.

Tartalom lezárása:2026.09.25 14:10
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Erős kilátások az ASML körül
Varga Dániel | 2026.07.16 14:01
Kiemelkedően teljesít idén a részvény
ASML: Van még erő a chipszektorban
Varga Dániel | 2026.03.05 12:00
Felülteljesítő Európán belül a részvény
Javulóban a kilátások az ASML körül
Továbbra is az erős kereslet nyújt támogatást
ASML: Bizonytalan jövő áll a holland chipgyártó előtt
Gyengébb megrendelési számokat közölt az ASML
Emelkedő trendben az ASML
Varga Dániel | 2025.02.14 15:36
Fontos ellenállásokat közelítene a részvény
ASML: Megnyugtató híreket közölt a cég
Hamar ledolgozta a korábbi esését a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

2026.09.25 08:32
Devizapiacok, kötvényhozamok, Costco

Emelkedéssel próbálkozik az Analog Devices

2026.09.24 15:44
Áttörte az 50 napos mozgóátlagát az árfolyam

10 fontos hír ma reggel

2026.09.24 08:33
Energia, kötvényhozamok, devizapiacok, Disney