Igen erős negyedévet tudhat maga mögött az Alphabet, a hirdetési és a felhőüzletágban is jelentős növekedést ért el a techóriás, felülteljesítve az elemzői várakozásokat. Emellett több részvényesi juttatást is bejelentett a vezetőség, további 70 milliárd dollárnyi részvény visszavásárlását tűzték ki célul, emellett a társaság életében először osztalékot fizetnek a részvények után. A vártnál erősebb számokra reagálva a részvény árfolyama várhatóan új történelmi csúcson kezdi a mai kereskedést.

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Kellemes eredményeket közölt az Alphabet a tegnap esti gyorsjelentésében, az első negyedév kifejezetten erősre sikeredett. Az idei év első három hónapjában végül 67,6 milliárd dolláros nettó árbevételt ért el a társaság, ami 16 százalékkal magasabb a tavalyi évi bevételnél. Folytatódik tehát az az egy éve tartó pozitív trend, hogy az Alphabet bevételei egyre gyorsabban tudnak bővülni. Az első negyedéves bevételek tehát magasabban alakultak a 66,1 milliárdos piaci prognózisnál, a cégcsoport teljesítményét segítették az erős hirdetési és felhőbevételek is, de a különböző szegmensek teljesítményéről az alábbiakban részletesebben is beszámolunk.

A core üzletágat jelentő hirdetési szegmens nem okozott csalódást az előző negyedéves eredmények tekintetében, az üzletág ez idő alatt 46,1 milliárd dolláros bevételt generált. Ez 5,8 milliárddal több mint az előző év azonos időszakában, és az előző, ünnepi időszaknál is csak 1,8 milliárddal kevesebb. A hirdetési piac tehát közel sem mutatja lassulást jeleit, amit már például a Meta jelentésében is jól láthattuk, ott a hirdetésenként szerzett bevételek 6 százalékkal nőttek. Továbbá a hirdetési piac erejét tükrözik még a Youtube bevételek is, a 8,1 milliárdos bevételi szám 20 százalékos növekedést jelentett tavalyhoz képest. A videómegosztó teljesítményét továbbá még javíthatták a reklámblokkoló programok ellen eszközölt intézkedések is, valamint a "Youtube Short" tartalom monetizációja is javult az elmúlt egy évben.

Felülteljesítő a felhőszegmens

Egy másik szorosan követtett üzletág a felhőszegmens, ahol rendre nagyobb bevételi számokkal szembesülhetünk. Nem volt ez másképp a most lezárult negyedévben sem, 2023-hoz képest 28 százalékos bővülést láthattunk, így a bevételek már átlépték a 9,5 milliárd dolláros szintet is. Mint ahogy azt a társaság pénzügyi igazgatója is kiemelte, a mesterséges intelligencia továbbra is egy fontos növekedési faktor a Google Cloud bevételek tekintetében. Egy kedvező hatás még, hogy több korábbi Google dolgozó is saját AI start up vállalkozásba kezdett, akik mint már vásárló tértek vissza később, tovább segítve a Google Cloud számait. A folyamatos bevételnövekedésnek köszönhetően a tavalyi évben már profitábilissá vált az üzletág, mostanra pedig már 900 milliós profitot mutatott fel működési eredménysoron, bőven felülteljesítve a 670 milliós elemzői várakozást is.

Csoport szinten sem panaszkodhattak a részvényesek a profitszámokra, az Alphabet végül 25 milliárd feletti működési profitot ért el. Az első negyedévben 11,9 milliárd dollárt költött CapEx kiadásokra a vállalat, elsősorban szerverekbe és adatközpontokba történő beruházások révén. Ez egyébként 435 millióval több mint 2023-ban, láthatóan az AI versenyben nem akar lemaradni az Alphabet, így érthető is a magasabb költekezés. A vezetőség számítása szerint az év további részében is körülbelül ugyanezen a szinten vagy valamelyest e fölött fognak alakulni a CapEx költekezések. Kedvező viszont, hogy az általános adminisztratív költségeket 19 százalékkal tudták csökkenteni, így az összes működési költség 2 százalékkal kevesebb volt tavalyhoz képest, annak ellenére, hogy fejlesztésekre többet költött a társaság. A költségeken az is segíthetett, hogy az elmúlt 1 év során mintegy 10 ezer dolgozóval csökkent az Alphabet munkaerőállománya, így jelenleg 181 ezer dolgozóval rendelkezik a társaság. Így nettó profit soron is jelentős, évi 57 százalékos növekedést tudott elérni az Alphabet, és végül 23,7 milliárdos profittal zárta az első negyedévet a vállalat.

Megugrottak a fejlesztési költségek

Tehát jelentősen megemelte a kutatás-fejlesztésre fordított költekezéseit az utóbbi időben az Alphabet, és ez várhatóan nem fog csökkeni a következő időszakban sem. Ennek az összegnek egy jelentős része az AI rendszerek fejlesztéséhez köthető. A hirdetési bevételek szempontjából ugyanis kritikus lehet a mesterséges intelligencia fejlesztése, hiszen annak segítségével személyre szabottabb reklámokat tudnak megjeleníteni a hirdető oldalak, magasabb monetizációt elérve hirdetésenként. Az AI rendszerek fejlesztése viszont rengeteg pénzbe kerül, egy-egy szerverpark felépítése dollármilliókat emészt fel. Ezt meg is erősítette az Alphabet vezérigazgatója, de elmondása szerint bízik abban, hogy hatékonyan fogják tudni menedzselni a felmerülő költségeket a cégnél, valamint idővel profitot is tudnak majd termelni ezek a projektek, mint ahogy azt a Google Cloud esetében már láthattuk.

Korábban még felmerült kételyként befektetői körökben, hogy a Google keresőjére mekkora veszélyt jelenthetnek az AI technológiával ellátott keresőmotorok, mint például a Microsoft Bing keresője. Egyelőre ilyen problémák nem mutatkoznak, mint ahogy azt a fenti hirdetési számok is jól jelzik, de az Alphabetnek minden bizonnyal fel kell vennie a versenyt ezen a téren is, mivel az új eszközök új lehetőségeket jelentenek a versenytársak számára, hogy piacot szerezzenek a Google-lel szemben.

További részvényesi juttatások is bejelentésre kerültek

A vártnál erősebb céges eredményeken felül a bejelentett részvényesi juttatásoknak is örülhettek a részvényesek. Az Alphabet ugyanis további 70 milliárd dollárnyi részvény visszavásárlását tűzte ki célul, a vásárlásokat a piaci kondícióknak megfelelően fogják végre hajtani kisebb részletekben, de konkrét határidőt nem rendeltek a programhoz. Emellett a társaság életében először fog osztalékot fizetni, az A, B és C osztalyú részvények után 20 centnyi osztalék üti a részvényesek markát. Az osztalékszelvény majd június 7-én fog leesni a részvényekről. Ez egy érdekes lépés egy olyan növekedési vállalattól, mint az Alphabet, ahol jellemzően a folyamatos fejlesztésekkel és felvásárlásokkal próbálnak részvényesi többletértéket teremteni. Viszont mint ahogy azt fentebb már írtuk, az Alphabet jelentős összegeket fektet CapEx költségekre, tehát nem feltétlenül arról van szó, hogy ne lenne mire fordítani a fennálló forrásokat.

A jelentés tartalmára nem csak a piac, de a társaságot modellező elemzők is pozitívan reagáltak. Már a jelentést megelőzően is a piaci árfolyamnál magasabban alakultak az elemzői célárak, de tegnapi eredmények fényében még további céláremelések érkeztek elemzői oldalról. Így a Bloomberg konszenzusa már 186 dolláros 12 havi célárat mutat, ez a várható nyitóárhoz képest is közel 6 százalékos felértékelődési potenciált jelent. A Bloombergen elérhető 65 elemzői ajánlásból jelenleg 55 darab vételi, míg a maradék ajánlások mind tartást javasolnak, láthatóan tehát optimisták maradtak a szakemberek is.

Az utóbbi egy év során a részvény árfolyamával párhuzamosan az értékeltsége is magasabb szintekre szökött, ma piacnyitás előtt 21,3 körüli értéket mutat papír a 12 havi előretekintő P/E rátája. Ez várhatóan 22 fölé kerülhet nyitást követően, viszont az Alphabet esetében korábban 24-26 körüli szinteket is láthattunk már, tehát nem kimagasló a jelenlegi szint. Az S&P 500 is 20 feletti P/E rátán kereskedik már, tehát a piaci átlaghoz képest sem tűnik ki annyira az Alphabet értékeltsége, de persze az egy további kérdést vet fel, hogy az amerikai részvénypiac értékeltsége jelenleg megfelelő szinteken tartózkodik-e.

Csúcson nyit a részvény

Az erős negyedéves eredményekre tehát emelkedéssel reagált az Alphabet árfolyama, ami új csúcson indíthatja a mai kereskedést. Ezzel már a 170 dolláros szintet is átviszi az árfolyam, így ellenállásokat már nem igazán tudunk kijelölni a részvény grafikonján. Korábban a 160 dolláros szint még ellenállásként funkcionált, ez a szint a későbbiekben még akár támaszként köszönhet vissza, míg lentebb a 150 dolláros szint és az 50 hetes mozgóátlag nyújthatna védelmet.

Az Alphabet C heti grafikonja (2024. 04. 26. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2024.04.26 15:22
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Alphabet: Nem tartott sokáig a korrekció
Varga Dániel | 2024.02.09 13:23
A korábbi csúcsokat veheti célba a részvény
8 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2024.04.02 08:29
Forint, olaj, arany, Alphabet
8 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2024.02.27 08:30
Forint, kriptodevizák, Micron, Alphabet
9 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2024.04.26 08:29
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Microsoft, Alphabet
8 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2024.03.19 08:29
Japán jen, Alphabet, Tesla, Nvidia
10 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2024.01.31 08:41
MNB kamatdöntés, világgazdaság, Fed, gyorsjelentések

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Készpénzhegyen ül a Berkshire Hathaway

Varga Dániel | 2024.05.06 14:53
Izgalmasan indította az évet a cég

Magyar blue chipek: Itthon is beindul a jelentési szezon

Varga Dániel | 2024.05.06 11:37
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway