Bár az Nvidia ismét felülmúlta a várakozásokat, és előrejelzése is kedvező meglepetést hozott, a részvénypiaci reakció visszafogott maradt. Ez jól jelzi, hogy a magas elvárások mellett a befektetők fókusza már nem az aktuális számokon, hanem a növekedési pálya fenntarthatóságán lehet. Az AI-chipek iránti kereslet továbbra is nagy erőt mutat, miközben az ügyfélkörének diverzifikálásán is dolgozik a társaság. Az április végén publikált kereskedési ötletünk jól teljesített az utóbbi hetekben, miközben a friss negyedéves eredmények is megerősítik a korábbi megállapításainkat.

Az Nvidia kapcsán még április végén megfogalmazott kereskedési ötletünk jól teljesít, amely azóta több mint 4 százalékot emelkedett, miközben még új történelmi csúcsokat ért el a napokban a részvény. A tegnap este publikált, 2027 januárjában végződő üzleti évének első negyedéves gyorsjelentése kellemes meglepetéseket tartogatott, megerősítve a fundamentumok terén kialakított pozitív képet.

Dinamikus növekedés látható

A főbb sorokon felülmúlta a várakozásokat a cég, miközben kedvező előrejelzések is érkeztek a következő negyedévre vonatkozólag. Ez visszaigazolja a korábbi elemzésünkben tett megállapításainkat a működési stabilitás és a növekedési kilátások kapcsán. Az AI-chipek iránti kereslet lendülete nem mutatja megakadás jeleit, amelyet a hiperskálázó vállalatok beruházási aktivitása is támogat.

A lezárt negyedév során elért bevétel összege meghaladta a 81,6 milliárd dollárt, amely éves szinten 85 százalékos növekedési ütemet jelez, ezzel az előzetes elemzői várakozásokat is verni tudta a társaság. A bevételek túlnyomó részt továbbra is az adatközponti szegmensből származnak, ahol az árbevétel meghaladta a 75 milliárd dollárt is, amelyhez erőteljes 92 százalékos növekedési dinamika párosult.

A technológiai előny fenntartása érdekében folyamatos fejlesztéseken dolgozik az Nvidia, a Blackwell architektúra monetizációja folyamatosan javul, miközben a Vera Rubin platform új növekedési lehetőségeket nyithat meg. Jensen Huang, a cég vezérigazgatója is kiemelte, hogy az új Vera CPU lehet a jövőbeli növekedés egyik fő mozgatórugója. Ezenfelül az Nvidia az elmúlt időben többéves stratégiai partnerségeket kötött az optikai infrastruktúra területén (Coherent, Corning, Lumentum), tovább erősítve az AI-ökoszisztémában betöltött szerepét.

Meggyőző eredmények mutatkoznak

Profitabilitás terén is erős teljesítmény rajzolódik ki, a 75 százalékos bruttó marzs iparági szinten is kiemelkedő, ráadásul a vezetőségi várakozás alapján a következő negyedév során is fenntartható lehet ilyen mértékű jövedelmezőség elérése. Emellett az EPS kapcsán ismét felülteljesítette a várakozásokat a cég, 1,87 dolláros eredményt elérve (szemben a konszenzus 1,76 dolláros várakozásával), folytatva a több negyedéve tartó pozitív meglepetéssorozatát.

Az erős cash flow termelés a részvényesi javadalmazások emelésére is teret biztosított, a negyedéves osztalék mértékét 25 centre emelte, miközben 80 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást is bejelentett a cég. Persze ez az 5,4 billió dolláros piaci kapitalizációhoz képest nem jelent számottevő hatást, hiszen továbbra is a növekedési lehetőségek kiaknázása maradhat a cég fókuszában.

Az Nvidia szerepe az AI infrastruktúra kiépítésében, illetve annak fejlesztésében megkérdőjelezhetetlen, miközben a hiperskálázó vállalatoktól való függés enyhítésén is folyamatosan dolgozik a vállalat. Ennek részeként immár külön bontásban jeleníti meg az adatközponti bevételeket, elkülönítve a hiperskálázó és az ACIE (vállalati, ipari és AI cloud) szegmenseket. Ezenfelül új növekedési lehetőségeket teremthet a közeljövőben a „fizikai” AI, vagyis a robotika vagy az autonóm járművek fejlesztése.

Emellett érdemes még kiemelni, hogy a kínai piac kapcsán továbbra is óvatos az Nvidia, mivel az exportkorlátozás miatt érdemi adatközponti bevétel nem mutatkozik, így a bevételi előrejelzések terén sem számol annak érdemi hatásával a vezetőség. Rövid távú kockázatként a közel-keleti események azonosíthatók, ugyan az ellátási lánc stabilitást jelez, azonban a régiós keresletet negatívan befolyásolhatják az események.

Kell ennél több?

A gyorsjelentést követően nem alakult ki markáns piaci reakció, ami arra utalhat, hogy a pozitív fundamentumok jelentős része már beárazásra került. A befektetői fókusz egyre inkább a növekedés fenntarthatóságára helyeződhet át, miközben a versenyhelyzet is fokozódhat. Összességében azért pozitívan értékelendő a friss gyorsjelentés, amely megerősítheti az Nvidia vezető szerepét, nagyobb lendületet a friss fejlesztések adaptációja és jövőbeli sikeres monetizációja eredményezhet.

A technikai képet tekintve töretlen emelkedő trend bontakozik ki a heti grafikonon, március végén az 50 hetes mozgóátlagáról tudott felpattanni a részvény, amelyet korábbi elemzésünkben is kiemeltünk. Közeli ellenállásként a 230 dolláros szint azonosítható, azonban támogató piaci környezet mellett újabb történelmi csúcsok elérésére is esély mutatkozhat. Támaszként az 50 hetes mozgóátlag mellett a 200-210 dollár körüli zóna funkcionálhat.

Az Nvidia heti grafikonja (2026. 05. 21. nyitás előtt)

Forrás:TradingView

Az erős negyedéves számok és kedvező előrejelzések hatására több céláremelés is érkezett az intézményi elemzők irányából, ezzel a Bloomberg konszenzusának célára 283 dollárra módosult. Bár az Nvidia esetében nagyon alacsony értékeltségi számokról nem beszélhetünk, a versenytársakhoz képest továbbra is relatív diszkont figyelhető meg az egyéves előretekintő P/E ráta tekintetében. A prémium szorzók fennmaradását az erős piaci pozíció, a kiemelkedő profitabilitás, valamint az AI-ökoszisztémában betöltött kulcsszerep indokolja. Összességében az erős negyedéves gyorsjelentés megerősíti a kereskedési ötletünkben megfogalmazott várakozásokat.

Tartalom lezárása:2026.05.21 14:36
Kereskedési ötlet időtávja:korábbi kereskedési ötletben leírtak
Irány:Long
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Behozná a lemaradását az Nvidia
Varga Dániel | 2026.04.29 13:15
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg
Lélektani szintet tesztelhet az Nvidia árfolyama
Krahling András | 2026.04.16 15:24
Masszív növekedésben a chipgyártó
Nvidia: A kimagasló eredményeket beárnyékolták az aggodalmak
Az adatközponti bevételek éves szinten 75 százalékkal nőttek
Szokatlan lemaradás látható az Nvidia körül
Varga Dániel | 2026.01.16 14:39
Új lendületet gyűjtene a részvény
Nem okozott csalódást az Nvidia
Újra gyorsul a bevételnövekedés

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.05.21 08:34
Nvidia, olajpiac, Analog Devices, Intuit

Fontos támaszról fordulhat a Celestica árfolyama

Krahling András | 2026.05.20 16:08
Az AI-hullám támogatja a cég növekedését