Nem találja egyelőre az erőt az Nvidia, miközben a chipgyártó szektor nagy lendülettel indította az idei esztendőt. Fundamentumok terén továbbra is stabilitás és erőteljes növekedési kilátások jellemzik a céget, míg a relatív mutatószámok alapján sem látni már túlértékeltség jeleit. Az AI körüli sztori kapcsán egyelőre nem látni lassulás jeleit, sőt a chipek iránti igény is élénkülni látszik, amely az Nvidia számára is hosszabb távú támogatást biztosíthat.

Ha az elmúlt évek kapcsán egy nagy sztorit kellene kiemelni, sokak számára az AI és ezzel együtt az Nvidia jutna először eszébe. Talán ez nem is túl meglepő, hiszen ebben az időszakban egyértelmű előretörést mutatott a részvény, miközben rövidebb ideig az 5 billió dolláros piaci kapitalizációt is meghaladta, azonban az elmúlt félévben mintha nyugovóra tért volna a részvénypiac oroszlánja. Tavaly augusztus óta nem látni érdemi emelkedést tehát az Nvidia kapcsán, noha voltak rövidebb periódusok, amikor új csúcsokat jelölt ki az árfolyam, de stabil, emelkedő trend képe egyelőre nem tudott kirajzolódni.

Ezzel együtt azt nem mondhatjuk, hogy az AI sztori elhalt volna, vagy akár a chipgyártók mutatnának gyengélkedést, hiszen szektor szinten nagymértékű erősödés játszódott le év eleje óta, még ha az Nvidia nem is produkált érdemi emelkedést. Az AI-chipek iránti igény változatlanul erős, ez pedig fundamentumok terén is jól tükröződik az Nvidia számain, ahogy az a novemberi gyorsjelentésében is kitűnt.

Egyébként látni kell, hogy az idei évet az Nvidia mellett a többi nagy kapitalizációval rendelkező cég sem kezdte túl fényesen, sőt azt láthatjuk, hogy ebben a mezőnyben egyáltalán nem számít lemaradónak az Nvidia. Az elmúlt években nem sokszor produkáltak a kis kapitalizációjú cégek érdemi felülteljesítést, ráadásul fundamentumok terén továbbra is erős pozícióban helyezkednek el a nagyvállalatok, amely hosszabb távon kedvező környezetet biztosíthat számukra. Az idei évindító elemzésünkben is felhívtuk a figyelmet a "magnificent seven” részvények helyzetére, ahol az AI iránti igény és a nagymértékű növekedési kilátások nyújthatnak támogatást az idei év során is.

A január végén záródó 2026-os üzleti évre vonatkozólag 213 milliárd dollár feletti bevétel elérését prognosztizálja a Bloomberg elemzői konszenzusa. Kontextusba helyezve, hogy milyen erősnek is számít ez az eredmény, látni kell, hogy a 2023-as üzleti évet még 26 milliárd dolláros bevétellel zárta a cég. Ugyan ekkora mértékű növekedési tendencia fenntartása a következő években már nem tűnik reálisnak, de a jövő januárban záródó 2027-es üzleti évre is 55 százalék körüli bővülést jósolnak, majd ezt követően a magas bázis miatt konszolidálódhat az ütem. A profitmarzsok azonban magas szinteken ragadhatnak, hosszabb távon az 57 százalék körüli nettó marzs erős profittermelésről árulkodhat, amely további akvizíciós lehetőségek előtt nyithatja meg a kapukat.

A növekedési kilátások összességében stabilak és kedvezőek, ugyanakkor az árfolyam nem mutatott kiugró emelkedést augusztus óta. Ennek következtében az egyéves előretekintő P/E ráta historikusan alacsonyabb szintekre korrigált vissza, hiszen a korábbi években a 40-50 körüli érték megszokott volt az Nvidia kapcsán, addig mostanra 24-es szintig jött vissza a relatív mutatószám. Ezzel együtt az elemzői célárak konszenzusa folyamatos növekedést mutat, így az aktuális árszint és célárak közötti tér is tavaly április óta nem látott mértékeket öltött. A konszenzusos célár jelenleg 258 dollár körüli szint elérését jelöli ki, 37 százalék feletti felértékelődési potenciált jelezve ezáltal.

A többéves árfolyamgrafikont tekintve látható, hogy kisebb megtorpanás rajzolódott ki az Nvidia körül, azonban tartós alulteljesítés ritkán volt megfigyelhető. Az AI-ciklus hosszabb távon is támogatást nyújthat, ráadásul a TSMC gyorsjelentése is az AI iránti kereslet stabilitásáról árulkodik, amely a nagy szereplők számára is további fellendülést biztosíthat. A részvény számára hosszabb távon az 50 hetes mozgóátlag nyújthat védelmet, illetve ez alatt még a 148-150 dolláros, korábban ellenállásként funkcionáló szinteket érdemes még kiemelni. Fontos akadályként a 200 dollár feletti szinteket kell megemlíteni, amelyeken való átjutás újabb lendületet biztosíthatna a chipgyártó számára.

Az Nvidia heti grafikonja (2026. 01. 16. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

Tartalom lezárása:2026.01.16 14:39
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Nem okozott csalódást az Nvidia
Újra gyorsul a bevételnövekedés
A csúcson sem lassítana az Nvidia
Varga Dániel | 2025.10.17 14:21
Van még erő a chipszektorban
Történelmi magasságokban az Nvidia
Krahling András | 2025.10.03 15:55
Fontos ellenálláson lendült át az árfolyam
Utolérték a piaci várakozások az Nvidiát
Vegyes reakciók az egyébként erős negyedév után
Nincs megállás az Nvidia növekedésében
Kereskedelmi korlátozások sem jelentettek akadályt

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.01.16 08:47
Nemesfémek, Goldman Sachs, Eli Lilly, Reddit

Megállíthatatlan növekedésben a TSMC

Az éves bevétel először haladta meg a 100 milliárd dollárt