Erőre kapott idén az elmúlt években nagy visszaesést produkáló Volkswagen, az autóiparon belül is lemaradó teljesítményt produkáló részvény újból fontos ellenállásokon jutott keresztül, ráadásul az aranykereszt megjelenése is pozitív jelnek tekinthető. Az árfolyam emelkedése ellenére is nyomott árazás figyelhető meg a Volkswagen körül, így jelentős mértékű diszkont látható értékeltség kapcsán a szektoron belül.

Lemaradónak számított az elmúlt évek során a Volkswagen a német piacon, ráadásul a versenytársak teljesítményétől is bőven elmaradt a társaság. Az utóbbi időben azonban ismét elkezdett kapaszkodni a részvény, ezzel fontos ellenállási szinteket sikerült áttörnie, valamint újabb és újabb lokális csúcsokat jelölt ki közben. A 116 eurós szint átlépését követően egy szűk sávban kezdett el oldalazni az árfolyam, így a 120 eurós ellenállás átlépése adhatna új lendületet a papírnak. Akadályt a 126, majd a 130 euró feletti szintek képezhetnek idővel.

A mozgóátlagok is fordulat jeleit prezentálják, hiszen az aranykereszt képe is megjelent a grafikonon, így az 50 napos mozgóátlag képezhetne védelmet akár a következő időben a Volkswagen számára. Emellett a 110 eurós szintre érdemes figyelni, esetleg lejjebb a 98 eurós lokális mélypontra, bár az ehhez való visszatérés már jelentős visszaesést jelentene, amely alaposan belerondítana a technikai képbe. Az RSI egyelőre nem került a 70-es szintek fölé, így érdemi akadályt nem képezne egyelőre az indikátor a további emelkedés előtt.

A Volkswagen napi grafikonja (2024. 02. 16. 13:30)

Lassan megtörni látszik a hosszabb távú csökkenő trend is a grafikonon, bár további emelkedés tudná megerősíteni a trendfordulót. A 2021-es csúcsok óta több mint 50 százalékos visszaesést produkált a részvény, a gyengébb kilátások, illetve a kedvezőtlen piaci hangulat sem segített ebben az időszakban a Volkswagennek. Emellett a különböző botrányokra, negatív hírekre sem reagáltak jól a befektetők, ez pedig jelentősen hozzájárult az alulteljesítéshez. A technikai képen kiemelendő, hogy az 50 hetes mozgóátlagon sikeresen átjutott a részvény, így a következő feladat az ettől való elrugaszkodás lehet, illetve majd a 200 hetes mozgóátlag elérése.

A Volkswagen heti grafikonja (2024. 02. 16. 13:30)

A relatív mutatószámok igencsak alacsony értékeltséget jeleznek, hiszen mind historikusan, mind a versenytársakhoz képest nyomott árazásnak lehetünk tanúi. Kiemelendő, hogy a múltban is diszkonton forgott a papír, azonban az utóbbi időben még szélesebbé nyílt az olló, így a 4 alatti 12 havi előretekintő P/E ráta igen alacsonynak számít a szektoron belül is. Az elemzők is inkább vételre esetleg tartásra ajánlják a részvényt, így 137 euró feletti konszenzusos célárat határoztak meg.

A negyedik negyedéves gyorsjelentés közzétételére még várniuk kell a befektetőknek, de a várakozások alapján 13 százalék körüli bevételnövekedéssel zárhatta a cég a 2023-as esztendőt. A növekvő költségterhek miatt azonban a nettó profit soron némi csökkenés mutatkozhat, az érdemi növekedésre 2025-ig várniuk kell a befektetőknek, bár ezt már előre beárazhatta a piac, így nagy meglepetést nem okozna a mérsékelt visszaesés az eredmények terén. Összességében azért nagy problémákról nem beszélhetünk profitabilitás terén, hiszen az EBITDA-marzs is 15 százalék körül stabilizálódhat, hosszabb távon pedig némi növekedést várnak már az elemzők.

Sajtóértesülések szerint a következő 5 év során 180 milliárd euró értékű befektetést, fejlesztést eszközölhet a csoport, az éves közgyűlésen részletezheti a terveket a Volkswagen. Az elmúlt időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a cég a digitalizáció és az elektrifikáció fejlesztésére, célja a marzsok javítása az EV szegmensben is.

Kockázatot továbbra is Kína jelentheti, hiszen a vártnál lassabb gazdasági fellendülés visszafogottabb kereslettel párosul, így több autógyártó is gyengébb értékesítési számokkal szembesül. Emellett jelezte a társaság, hogy az amerikai rendelések terén némi késedelemmel kell kalkulálni, mivel egyes alkatrészek kapcsán akadályokba ütközött a társaság az importálás során. Ez több ezer autót érinthet a Volkswagen csoporton belül, az amerikai hatóságok a kínai kényszermunkások miatt indítottak vizsgálatot.

Tartalom lezárása:2024.02.16 13:59
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Gázra taposott az év elején a Volkswagen
Nagy-György János | 2022.01.05 12:09
Izgalmassá vált a technikai kép
Volkswagen: Fontos események jöhetnek
Varga Dániel | 2022.12.06 14:03
Jól teljesít az IPO óta a Porsche
6 fontos hír ma délután
KBC Equitas | 2022.03.23 14:24
Oroszország, forint, olaj
Napokon belül tőzsdén a Porsche!
Varga Dániel | 2022.09.27 15:56
Az új IPO tartja lázban az európai piacokat
Remekül kezdte 2023-at a Volkswagen
Cinkotai Norbert | 2023.03.01 14:04
Egyre érdekesebb a technikai kép

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek