Kellemes meglepetéseket tartogatott a General Motors tegnapi gyorsjelentése, ugyanis amellett, hogy több pénzügyi soron is várakozáson felül eredmények érkeztek, a vezetőség az erős észak-amerikai keresletre alapozva ismét emelt az éves profitelőrejelzésein. Ezt pozitívan fogadták a befektetők, a tegnapi emelkedést követően pedig a részvény technikai képe is jelentős javulást mutat.

Vegyes teljesítményt nyújt a General Motors részvénye az idei évben. Míg az autógyártó a tavalyi évben kifejezetten jól teljesített és több mint 52 százalékot emelkedett, addig idén az amerikai piac egészéhez képest alulteljesítőnek számít, az árfolyama pedig oldalazást mutatott az elmúlt félévben. Ebben hozott némi változást a vállalat tegnapi gyorsjelentése, amely széleskörű optimizmust okozott a befektetők körében, így közel 5 százalékos pluszban zárt a General Motors papírja a jelentésre reagálva.

Ezzel pedig láthatóan javult a részvény technikai képe, ugyanis a napi grafikonon jól megfigyelhető, ahogy a 200 napos mozgóátlagról pattant fel az árfolyam. További pozitívum, hogy többhetes próbálkozást követően tegnap már az 50 napos mozgóátlaga felett zárt. Ezzel pedig megnyílt a tér a további emelkedés előtt, immár elsődleges ellenállásként a 85 dolláros szint azonosítható. Az indikátorok szintén a fordulat jeleit erősítik, az MACD vételi jelzésre váltott, miközben az RSI is emelkedésnek indult.

A General Motors napi grafikonja (2026. 07. 22. 15:35)

Forrás: TradingView

Erős eredmények érkeztek

Áttérve a gyorsjelentésre, erősen teljesített az idei második negyedévben a General Motors, amely így több pénzügyi soron is felülmúlta a konszenzus várakozásait. A vállalat negyedéves bevétele például 48 milliárd dollárt tett ki a várt 46,6 milliárd dollárral szemben.

Az igazi javulás azonban a jövedelmezőség terén mutatkozott, amelyet főképp a magas marzsú SUV-k és nagy méretű pickupok iránti erős kereslet támogatott az észak-amerikai piacon. Ahogy azt a januári gyorsjelentéskor is kiemeltük, a vállalat sikeresen váltott stratégiát az elektromos autók helyett a prémium belső-égésű járművek (ICE) irányába, ezzel pedig több profitsoron is markáns javulást ért el. A társaság tisztított EBIT eredménye az elmúlt negyedévben 3,9 milliárd dollárra emelkedett, ami közel 30 százalékkal haladta meg a tavalyi szinteket. Emellett a tisztított EPS 3,57 dollárt tett ki, ami jócskán felülmúlta a konszenzus által várt 3,19 dollárt.

További optimizmust hoztak a vezetőségi előrejelzések, ráadásul idén már másodszor emelt a menedzsment a 2026-os évre vonatkozó profitvárakozásain:

  • Tisztított EBIT: 14-16 milliárd dollár (korábbi 13,5-15,5 milliárd helyett)
  • Tisztított EPS: 12-14 dollár (a korábbi 11,5-13,5 dolláros sáv helyett)
  • Tisztított szabad cash flow (autóipari szegmensben): 9,5-11,5 milliárd a korábbi 9-11 milliárd dollár helyett

Az amerikai autógyártó erős készpénztermelését jól tükrözi a folyamatosan növekvő szabad cash flow-ja, amely további finanszírozási teret biztosíthat a részvényesi javadalmazásokra. Egyébként a vállalat negyedéves osztalékfizetések mellett 2 milliárd dollár értékben vásárolt vissza saját részvényeket az elmúlt negyedévben. A tegnapi gyorsjelentés kapcsán pedig a General Motors pénzügyi igazgatója többször is kiemelte a részvény-visszavásárlások pozitív hatását az egy részvényre jutó nettó eredményre (EPS).

A vezetőség a jövőbeli optimizmusát több tényezőre is alapozza, ezek közé tartozik a korábban említett magas profitmarzsú prémium járművek iránti kiemelkedően erős kereslet, ami stabil árazási erővel párosul. Emellett kiemelhetők a költségcsökkentő intézkedések is, az elmúlt negyedévben a General Motors gyártási és működési hatékonysága is érdemben javult az garanciális és működési költségek csökkenése alapján. Emellett az elektromos jármű (EV) üzletág működési vesztesége is csökkent, bár a vállalat kénytelen volt újabb 2,3 milliárd dolláros leírást elszámolni, így az elektromosautó-beruházásokhoz kapcsolódó összes leírás már 11 milliárd dollárt tesz ki. A menedzsment szerint azonban a főbb szerkezeti átalakulások már lezárultak, így további jelentős EV-leírások már nem várhatók.

Az erősödő fundamentumok erejét pedig jól jelzi, hogy az intézményi elemzők körében több céláremelés is érkezett a részvényre a tegnapi gyorsjelentést követően. A Bloomberg adatai szerint a célárak konszenzusa jelenleg 99 dollár közelében található, ami a tegnapi záróárhoz képest több mint 24 százalékkal magasabban helyezkedik el. Ráadásul több nagybank (JP Morgan, Citi, Morgan Stanley, Goldman Sachs) intézményi elemzője is 100 dollár feletti célárat fogalmazott meg a General Motors részvényére vonatkozóan egyéves időtartamra. Többen kiemelték a vállalat erős árazási képességét, amelynek köszönhetően a General Motors egy esetlegesen emelkedő vámkörnyezetben is ellenálló maradhat.

A részvény jelenlegi árazottsága nem mutat prémiumot, a 12 havi előretekintő 5,8-as P/E rátája megfelel az elmúlt 5 év historikus átlagának, így a General Motors értékeltsége átlagosnak tekinthető. A tegnapi gyorsjelentés alapján összességében kijelenthető, hogy a növekvő profitabilitás, a hatékony tőkeallokáció és a megemelt vezetőségi várakozások erős fundamentumokról árulkodnak a General Motoros esetében.

Tartalom lezárása:2026.07.22 15:47
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
General Motors: További profitnövekedésre van kilátás
Krahling András | 2026.01.28 15:08
Növeli a részvényesi javadalmazást is a cég
Mutatja az irányt az autógyártóknak a General Motors
Varga Dániel | 2025.10.21 15:08
Csúcsok közelében nyithat a részvény
General Motors: Vízválasztónál az árfolyam, alacsony értékeltség
Krahling András | 2025.05.22 16:51
Mozgóátlagok mutathatják az irányt az árfolyamnak
General Motors: Elromlott a technikai kép
Grébel Szabolcs | 2024.07.26 14:27
Lezáródott a kereskedési ötletünk
Előre tör a General Motors!
Grébel Szabolcs | 2024.06.20 15:15
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.07.22 08:31
Olaj, gyógyszergyártók, General Motors, Nebius

ConocoPhillips: Fordulatban az árfolyam

Krahling András | 2026.07.21 15:49
Több ellenállási szint is áttörésre került

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.07.21 08:34
OTP, devizapiacok, olaj, nemesfémek