Vegyes mozgásokkal kezdi a hetet a haza tőzsde, a blue chipek közül egyelőre csak az OTP árfolyama tud emelkedni, a Richter és a Mol részvénye viszont kisebb mínuszban jár. Tovább csökken az Opus árfolyama is, a Magyar Telekom pedig a 420 forintos szint körül oldalaz. A nemzetközi piacok sem mutatnak jelentősebb erőt, így könnyen itthon is elgyengülhet a hangulat.

OTP

Kisebb emelkedéssel tudta nyitni a hetet az OTP, a technikai kép kis mértékben javult, viszont új csúcsra nem tudott emelkedni az árfolyam, a rövidtávú mozgások alapján pedig egy ék alakzatba került bele a részvény. Ebből hamarosan kitörés is várható lenne, mivel meglehetősen szűk már az a sáv, amelyben az árfolyam mozog. Lefele erősebb támaszt képezt az 50 és a 200 napos mozgóátlag, ezek letörése esetén újra a 16000 forintos szintekig csökkenhetne az árfolyam. Felfele pedig a 18000-es szint, illetve a korábbi lokális csúcsok szintje jelent ellenállást. Mindezek alapján a technikai kép jelenleg inkább semlegesnek tekinthető.

Fundamentális oldalról nézve a kötvényhozamok emelkedése (az Eurózónában is) továbbra is pozitívum, illetve mindez az európai bankszektornak is további löketet adhat, ezzel felülteljesítő maradhat a szektor. Természetesen ez az OTP számára, illetve a régiós bankok számára is pozitívum. Rövidtávon a piaci bizonytalanság, illetve a geopolitikai kockázatok valamelyest árazódhatnak a részvényben, így most az átlagos célár (21800 Ft) és az aktuális árfolyam között nagy eltérés van az OTP esetében.

Az OTP napi grafikonja (2022. 02. 07. 10:45)

Mol

Közzétette a múlt héten a Mol a januári külső környezeti adatait. A Brent átlagára 87,2 dollár volt, ilyen 2014 óta nem fordult elő, ez a kitermelési üzletág szempontjából nagyon kedvező adat. Viszont a magas olajárak a finomítói szegmens szempontjából már nem annyira pozitívak, és az omikron hullám is csökkenthette a keresletet a régióban, és a Mol frissített módszertana alapján mínusz 1,1 USD/bbl volt a csoportszintű finomítói árrés. Ez jelentős romlás, tavaly végig pozitív marzsokkal tudott operálni a társaság. Az 563,5 euró/tonnás vegyipari árrés már kedvezőbb adat, decemberhez képest javulást is mutat. Az érezhetően negatív finomítói árrés azonban nagyon rontja az összképet.

Kissé visszaesett a múlt héten a Mol, az 1,8 százalékos csökkenéssel is azonban felülteljesítette a BUX indexet. Ma reggel is azonban enyhe csökkenés látszódik. Pedig az olajárak emelkedése alapvetően pozitív hatást gyakorol a társaságra, igaz a dollár gyengülése már enyhe negatívum. Lassan egyébként közeledik a február 18-ai gyorsjelentés is, amely a befektetők fókuszában lehet, a következő jelentős impulzust az az esemény okozhatja.

A múlt heti csökkenés miatt egyelőre nem sikerült áttörni a közel három éve húzódó csökkenő trendvonalat. Amennyiben innen tartósabb lefordulás történik, akkor a 200 hetes mozgóátlag és alatta a 2540 forintos szint képezhetnének támaszt. Áttörés esetén viszont megcélozhatóvá válna a 2800 forintos szint, illetve hosszabb távon a 3050 forintos szint is.

A Mol heti grafikonja (2022.02.07. 10:45)

Richter

Nagyon rosszul indult a Richter számára a kereskedés, és 7850 forint közelébe is eljutott a papír. A Richternek van érdemi kitettsége Oroszországban, ez is nyugtalaníthatja a befektetőket, de az elmúlt hetekben az általános hangulat sem volt erős, illetve Európában az egészségügyi szektor sem volt lendületben. A Vraylar eladási adatai némileg alulmúlták a várakozásokat az USA-ban, ugyanakkor továbbra is 20 százalék feletti a növekedési ütem. Egyébiránt a forint 353 alatt jár, ami az export kapcsán szintén negatívum lehet.

A Richtertől közben 2022-re bőven 700 forint feletti EPS-t várnak az elemzők, ami alapján az értékeltség nagyon alacsony szintre, 11 közelébe süllyedt vissza. Utoljára 2020 végén volt hasonló szinteken a Richter P/E rátája, ami után jelentős erősödés kezdődött az árfolyamban, és az utóbbi években jellemző 14 körüli szintre erősödött vissza a mutató is. A célárak konszenzusa közben 10500 forint körül található, ami saját fair érték becslésünket ugyan jócskán meghaladja, de ezzel együtt is egyre olcsóbb szintekre süllyedt már vissza a Richter, és mintha a befektetők túlságosan kivetítenék a jelenlegi nehézségeket a jövőre nézve.

Nem produkál szép mozgásokat a Richter grafikonja, így a napokban ismét letörte a 8270 forint környéki szintet a papír, valamint ma is csökkenést mutat az árfolyam. Jól látható a napi grafikonon, hogy mióta letörte az emelkedő trendvonalat az árfolyam, azóta nem igazán tud pozitív teljesítményt letenni az asztalra a Richter. A 7800 forintos szintre fontos szerep hárulhat az elkövetkező  időszakban, hisze ez a támasz a múltban többször is megállította az árfolyam esését.

Felfelé több ellenállással is meg kellene küzdenie az árfolyamnak, így a két mozgóátlag, az 50, illetve a 200 napos átlag is akadályt jelenthetne a papír számára. Magasabban helyezkedik el a 8800-8900 forintos zónában az újabb ellenállásiszint, amely többször is végállomást jelentett az emelkedő trendnek. Az indikátorok is közelítik a kritikus tartományokat, az RSI a 30-as szint közelében húzódik meg jelenleg.

A Richter napi grafikonja (2022. 02. 07. 10:30)

Magyar Telekom

Nem teljesített rosszul az elmúlt időben a Magyar Telekom, azonban egyelőre problémát jelent az 50 hetes mozgóátlag áttörése, így már hetek óta próbálkozik ezzel a részvény, de eddig nem tudott elrugaszkodni ettől a szinttől a papír. Felfelé a 430 forintos, illetve a 440 forintos szintek jelentenek továbbra is komolyabb akadályt a Magyar Telekom előtt. Alul a 400 forintos támaszszint továbbra is menedéket nyújthat, továbbá a távolabbi 380-390 forint körüli zóna jelenthet még védelmet a részvénynek.

A Magyar Telekom heti grafikonja (2022. 02. 07. 10:30)

Opus

Kiemelkedett a múlt héten a magyar részvénypiacon az Opus, öt nap alatt 2,9 százalékot emelkedett az árfolyam. Ezzel a részvény felpattant a 200 forintos szintről, és némileg javult a technikai kép. A trend azonban még mindig csökkenő a grafikonon, és látványosabb pozitív fordulathoz a csökkenő trendvonal és az 50 napos mozgóátlag áttörése lenne szükséges. Ebben az esetben a 235 forintos, vagy hosszabb távon akár a 260 forintos ellenállás is megcélozhatóvá válhatna. Egyelőre a mai egy százalék fölötti csökkenés alapján viszont nagyon messzire tekinteni még nem érdemes, és nem kizárt, hogy ismét tesztelésre kerülhet a 200 forintos támasz is.

Az Opus napi grafikonja (2022.02.07. 10:45)

 

Tartalom lezárása:2022.02.07 11:26
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Magyar blue chipek: Jó hangulatban kezdődik az év
KBC Equitas | 2022.01.03 11:24
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Kiemelkedett múlt héten a BUX
KBC Equitas | 2022.01.31 11:55
OTP, Mol, Richter, Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Nyugodt emelkedéssel indul a hét
KBC Equitas | 2022.01.17 11:54
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Tovább erősödik a hazai piac
KBC Equitas | 2022.01.10 11:45
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
11 fontos hír ma reggel
KBC Equitas | 2022.01.04 08:36
Forint, olaj, Pfizer
Magyar blue chipek: Lefordultak a részvények
KBC Equitas | 2022.01.24 11:30
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Apple: Növekedés a láthatáron

Mohácsi Mihály | 2024.05.03 14:40
Több hónapos csúcsra ugorhat az árfolyam

Emelkedés előtt állhat az LMVH

Varga Dániel | 2024.05.03 13:12
Izgalmas szinteken az árfolyam

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.03 08:39
Amerikai munkaerőpiac, Apple, Booking, 4iG