Az elmúlt hetekben javult a Palo Alto részvényének technikai képe, az árfolyamnak épp a 200 hetes mozgóátlag nyújtott fontos támaszt. A technikai indikátorok is kedvező képet festenek, megerősítve a részvény körüli javuló momentumot. Eközben a vállalat markáns növekedést produkál, a dinamikusan növekvő bevételeket támogatja a kibervédelmi szolgáltatások iránti erős kereslet.

Érdekesen fest a Palo Alto Networks (Palo Alto) technikai képe, a részvény turbulens időszakon van túl, az idei gyengébb évkezdést követően pedig az elmúlt hetekben már a fordulat jelei mutatkoznak. Így sikeresen felpattant a 145 dollár környékén található 200 hetes mozgóátlagáról az árfolyam, ami továbbra is kiemelt támaszként szolgálhat. Ezzel újra lendületbe került a részvény, rövid távú ellenállásként az 50 hetes mozgóátlag szintje azonosítható, amely épp 187 dollárnál húzódik. Ennek áttörése esetén a 210 és 220 dolláros szinteket célozhatná meg az árfolyam idővel, amennyiben kitart az emelkedő trend.

Az indikátorokra pillantást vetve kedvező kép rajzolódik ki, ugyanis az árfolyamcsökkenéssel a technikai mutatók is rég nem látott szintekre tértek vissza. Az RSI 35 alatti szinteken is járt, legutóbb erre tavaly áprilisban volt példa, amelyet nagyobb árfolyamemelkedés követett. Az MACD pedig vételi jelzéshez közelít, ennek bekövetkezte megerősítené a technikai fordulatot.

A Palo Alto heti grafikonja (2026. 03. 20. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

Napi lebontásban fontos technikai szintet tört át tegnap a Palo Alto árfolyama, az 50 napos mozgóátlag átlépése után akár a 200 napos mozgóátlagát veheti célba az árfolyam, amely éppen 190 dollárnál húzódik. Egy nagyobb korrekció esetén stabil védelmet a 145-140 dollár körüli szintek nyújthatnak, de fontos lehet azt is figyelni, hogy az 50 napos mozgóátlag felett tud-e maradni az árfolyam. Az MACD indikátor március eleji vételi jelzése kedvező jelnek számít, míg az RSI februárban túladott szintekről tért vissza.

A Palo Alto napi grafikonja (2026. 03. 20. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

Az idei évben felerősödtek a befektetők körében az AI-technológiák diszruptív hatásával kapcsolatos aggodalmak, így több szoftvercég és kibervédelmi vállalat részvénye is gyengébben szerepelt az elmúlt hónapokban. A Palo Alto részvénye sem volt kivétel a szektorbeli gyengébb szentiment közepette, bár a fundamentumok terén nem látható jelentős változás, egyelőre a vállalat kibervédelmi szolgáltatásai iránt továbbra is erős kereslet mutatkozik.

A dinamikus növekedés tehát folytatódhat a Palo Altonál, a vezetőség az idei július végén záródó üzleti évben 22-23 százalékos körüli bevételnövekedéssel számol, így az éves bevétel meghaladhatja a 11 milliárd dollárt. A Bloomberg elemzői konszenzusa szintén optimista, a következő üzleti évekre (2027 és 2028) 13, illetve 15 milliárd dollár feletti éves bevétellel számolnak.

Eközben a profitabilitásra rövid távon nyomást helyezhetnek az akvizíciós költségek, ezért az idei üzleti évre vonatkozóan a menedzsment visszafogottabb eredményvárakozást fogalmazott meg. Az elmúlt években két jelentős akvizíció is köthető a Palo Altohoz (Chronosphere és CyberArk), amelyek ugyanakkor stratégiai szempontból támogathatják a vállalat növekedési ütemének gyorsulását. Így hosszabb távon megmaradhat a vállalat magas jövedelmezősége, ráadásul a menedzsment a legutóbbi jelentés kapcsán is megerősítette, hogy fenntartják a 2028-as üzleti évre kitűzött, 40 százalékos szabad cash flow marzs célt.

Az optimista növekedési kilátások részben indokolhatják a Palo Alto részvényének prémium értékeltségét. A részvény jelenleg 44 körüli 12 havi előretekintő P/E rátán forog, amellyel az elmúlt 5 év historikus átlagát (52,3) alulmúlja, ugyanakkor már meghaladja a versenytársak átlagos értékeltségét. A részvény relatív értékeltségi mutatója az elmúlt hetekben 40 alatti értéket is elérte, ami többéves mélypontnak számított.

Érdemes röviden az elemzői célárakra is kitérni, a Bloomberg adatbázisa alapján a konszenzus célára és az aktuális árszint között továbbra is nagyobb különbség mutatkozik. A konszenzusos célár jelenleg 207 dollárnál található, ami 22 százalékos potenciális felértékelődést mutat. Az elemzők többsége optimista, a vételi ajánlások dominálnak néhány tartási és egyetlen eladási ajánlás mellett.

Tartalom lezárása:2026.03.20 14:06
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Korrekciót követően próbálhatnak javítani a kibervédelmi cégek
Krahling András | 2025.12.10 14:46
Stabil növekedésről tanúskodtak a legutóbbi jelentések
Erős időszakon vannak túl a kiberbiztonsági cégek
Krahling András | 2025.11.18 14:35
Két számjegyű bevételnövekedés jellemzi a szektort
Egyre nagyobb figyelmet kap a kiberbiztonság
Krahling András | 2025.06.24 16:02
Hosszú távon fontos szerepbe kerülhet a kiberbiztonsági szektor
Palo Alto: Jó eredmények, vegyes fogadtatás
Krahling András | 2025.05.21 16:37
Erős eredmények mellett a vezetőség is emelt a várakozásain
Sikerül csúcson zárnia az évet a Palo Altonak?
Varga Dániel | 2024.12.11 14:26
Erős hónapokon van túl a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.03.20 08:32
Olaj, nemesfémek, Mol, EKB kamatdöntés

Erőt gyűjtene a Spotify

Varga Dániel | 2026.03.19 15:07
Kedvező képet festenek az indikátorok

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.03.19 08:39
Olaj, Fed, nemesfémek, Micron