Erős eredmények, optimista vezetőség és fényes kilátások jellemzik a United Airlines friss negyedéves jelentését, amelynek köszönhetően pluszban indíthatja a kereskedést az idén már nagyot ralizó részvény. A repülőjegyárak emelkedésének köszönhetően a költségnövekedés egy részét sikerült áthárítania a cégnek, továbbá az idei évre is stabil bővülést helyezett kilátásba a menedzsment. A gyorsjelentésnek tehát örülhetnek a befektetők, idén sok izgalmat tartogathat még a légiipar.

Jobban sikerült a United Airlines gyorsjelentése, mint a versenytárs Deltáé, hiszen a várakozásokon felüli negyedéves eredmények mellett az előrejelzések is pozitív meglepetést okoztak a befektetők számára. Egyes sorokon már sikerült a három évvel korábbi eredményeit is lepipálnia a cégnek, ez is jelzi, hogy jó úton halad az amerikai légitársaság.

Folytatódott a gyors növekedés

A covid okozta visszaesést követően gyors talpra állás vette kezdetét a légiiparban, így a United Airlines is tovább folytatta a tavalyi év utolsó negyedévében a stabil növekedését. A kereslet is erős a repülőjegyek iránt, emellett az üzleti utazások száma is emelkedésnek indult az utóbbi időben. A decemberi időjárás finoman szólva sem kedvezett az amerikai légitársaság számára, hiszen a hatalmas hóviharoknak köszönhetően több járatot is kénytelen volt törölni a cég, de így is erős növekedést mutatott bevételek tekintetében. Sikerült ismét 12 milliárd feletti árbevételt realizálni, ez 51 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, de a három évvel ezelőtti számhoz képest is erőteljes, 14 százalék körüli bővülés volt látható.

A tavalyi év már inkább a nyereségekről szólt, így a negyedik negyedévben is 800 millió dollár feletti nettó eredményt produkált a vállalat. A részvényenkénti 2,46 dolláros eredménnyel is kellemes meglepetést okozott a 2,1 dolláros EPS-re számító elemzői konszenzusnak.

Habár azt meg kell említeni, hogy jelentősen nőttek a cég költségei az elmúlt évekhez képest, hiszen egyrészt az elszálló energiaárak, másrészt a növekvő bérterhek is érzékenyen érintették az iparágat. A költségterhek fogyasztók felé áthárítása érdekében érdemi áremeléseket volt kénytelen végrehajtani a cég, ami mindenképp pozitív hír, hogy ez nem igazán okozott visszaesést a keresletben.

A forgalmi adatokat tekintve látni kell, hogy azért lenne még tér a bővülésre, hiszen az elérhető utasmérföldek tekintetében elmarad még a 2019-es eredményektől a cég. A negyedév során 64300 millió utasmérföld mellett 85 százalék feletti kapacitáskihasználtság mutatkozott. Ez javulást jelent tavalyhoz képest, valamint a várakozásokat is felülmúlta. Magasabb mértékű kihasználtság jellemzi továbbra is a belföldi utazásokat, míg a nemzetközi járatok tekintetében kicsit alacsonyabb mutatószámot láthatunk.

Összességében továbbra is emelkedő trendről beszélhetünk, hiszen negyedéves alapon ugyan csökkent az elérhető utasmérföld mértéke, bár ez inkább a szezonalitás hatásának tudható be, mintsem a gyenge szereplésnek. Az iparágat sújtó jelentős munkaerőhiány kissé visszavetheti a növekedés ütemét, azonban azt látni kell, hogy továbbra is jók a kilátások, így folytathatja a megkezdett utat a cég.

Tovább javulhatnak az eredmények

A kilátások fényesek a cég körül, a vezetőség igencsak optimista hangnemet ütött meg az előrejelzések kapcsán. A Delta Airlines esetében kissé csalódtak a befektetők, hogy a vártnál gyengébb előrejelzéseket tett közzé a menedzsment, azonban a United esetében az idei év első negyedévére vonatkozóan 50 százalék éves bevételnövekedést prognosztizálnak, illetve 0,5-1 dollár közötti EPS-t. Az elemzői konszenzus 25 centes eredményt várna, így akár a vártnál erősebb negyedévet produkálhatna ismét a társaság.

Az egész évre vonatkozóan optimisták a cégnél, hiszen robusztus kereslet maradhat fenn a továbbiakban is, emellett további áremelések várhatóak idén, amelyek újabb löketet adhatnának az eredmények alakulásának. A kapacitáskihasználtság is tovább javulhat, azonban kihívások továbbra is akadnak a légitársaságok körül. Az olajárak, a munkaerőhiány alakulása, valamint a gazdaságok teljesítménye is befolyásolhatja a vállalatok eredményeit.

Ralizásnak indult idén a részvény

Még a decemberben közzétett ünnepi portfóliónkban emeltük ki a United Airlines helyzetét, mondván, hogy az ünnepi időszak is erősen sikerülhet a cég számára. A negyedéves eredményei meggyőzőek lettek a cégnek, így a nyitást megelőzően 3 százalék körüli pluszban áll a részvény árfolyama.

Az elmúlt másfél évben inkább oldalazás jellemezte a részvényt, így az idei ralinak köszönhetően sikerült ismét a kialakult csatorna felső száraihoz eljutnia az árfolyamnak. Ugyan az erőteljes emelkedéseknek köszönhetően az indikátorok is már a kritikus zónákba kerültek, így akár egy kisebb korrekció lezajlása sem tűnik elképzelhetetlennek a közeljövőben. A sorra érkező jobbnál jobb jelentések a légitársaságoktól azonban inkább felfelé irányuló mozgást implikálhatnak, így hosszabb távon továbbra is érdemes figyelemmel követni a légitársaságok részvényeit.  

A United Airlines heti grafikonja (2023. 01. 18. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2023.01.18 14:15
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
United Airlines: Eljött az idő a profittermelésre?
Varga Dániel | 2022.04.21 13:02
A következő negyedév hozhatja el a változást
Jól járhatnak ezek a cégek az ünnepi időszakkal
KBC Equitas | 2022.12.08 11:34
Izgalmas részvényeket gyűjtöttünk össze
Van még hova javulni a légitársaságoknak
Varga Dániel | 2022.01.20 15:19
Jelentett a United Airlines, illetve az American Airlines

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Készpénzhegyen ül a Berkshire Hathaway

Varga Dániel | 2024.05.06 14:53
Izgalmasan indította az évet a cég

Magyar blue chipek: Itthon is beindul a jelentési szezon

Varga Dániel | 2024.05.06 11:37
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway