Erőteljes növekedésről számolt be tegnapi gyorsjelentésében a Google anyavállalata, ráadásul a felhőszegmens bevételnövekedési üteme tovább gyorsult, és éves összevetésben 82 százalékot tett ki az elmúlt negyedév során. A kiemelkedő eredmények ellenére azonban negatív piaci reakció érkezett a gyorsjelentésre, mivel a vezetőség ismét emelt az éves tőkeberuházási célkitűzésein, ami felerősíthette a beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat a befektetők körében.

A tegnap este publikált gyorsjelentés alapján megállapítható, hogy továbbra is remek pénzügyi teljesítményt nyújt az Alphabet, több főbb soron is újabb rekordokat döntött a társaság. Mai elemzésünkben a Google anyavállalatának friss eredményei mellett a vállalat jelenlegi helyzetéről és kilátásairól lesz szó.

Kiemelkedő eredmények érkeztek

Újabb rekordbevételekről számolt be az Alphabet, a nettó árbevétel először haladta meg a 100 milliárd dollárt. A partnerkifizetésektől tisztított nettó árbevétel így 103,6 milliárd dollárt tett ki a június végéig tartó negyedévben, ami éves összevetésben 27 százalékot nőtt, és mintegy 3 százalékkal haladta meg a piaci várakozásokat.

Az Alphabet eredményességének legfőbb hajtóereje továbbra is a Google Cloud volt. A felhőüzletág bevétele éves szinten 82 százalékkal 24,8 milliárd dollárra nőtt, ezzel mintegy 11 százalékkal múlta felül a konszenzus várakozásait. A szegmens operatív profitja 8,8 milliárd dollárt tett ki, az operatív profitmarzs pedig 35,6 százalékra emelkedett, ami közel 15 százalékpontos javulást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.

A felhőszegmens domináns növekedése pedig a következő években is fennmaradhat, ugyanis a már leszerződött, de bevételként még el nem számolt felhőmegrendelések állománya az előző negyedévi 462 milliárd dollárról 514 milliárd dollárra nőtt. Ennek több mint fele várhatóan a következő 24 hónapban jelenhet meg a vállalat bevételeiben. A felhőüzletág immár az egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéka annak, hogy az AI-fejlesztésekre irányuló jelentős beruházások nem csupán a jövőre tett fogadást jelentik. A beszámolók szerint az ügyfelek az eredetileg vállaltnál több mint 50 százalékkal nagyobb kapacitást vesznek igénybe.

Az Alphabet bevételeinek legnagyobb része azonban továbbra is a hirdetési szegmensből származik, amely szintén erősen teljesített az elmúlt negyedévben. A Google keresőből és a kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel 63,3 milliárd dollárt ért el, ami éves összevetésben 16,8 százalékos növekedést jelent. Emellett a YouTube hirdetési bevétele 11,1 milliárd dollárra nőtt, ami 12,9 százalékos éves bővülésnek felelt meg, és szintén meghaladta a piaci várakozásokat. Az Alphabet teljes hirdetési bevétele 81,6 milliárd dollárt tett ki, ami megerősítette, hogy az online hirdetési piac a mesterséges intelligencia jelentette versennyel kapcsolatos aggodalmak ellenére is ellenálló maradt.

A techóriás több profit soron is jelentősen felülmúlta a várakozásokat, mivel a befektetési portfóliójában (a cég az Anthropicban és a SpaceX-ben is rendelkezik részesedéssel) közel 100 milliárd dolláros nyereséget realizált az elmúlt negyedév során. Emellett a magas marzsú felhő- és hirdetési üzletág továbbra is dinamikus növekedést mutatott, így az Alphabet második negyedéves operatív profitja 40,8 milliárd dollárt tett ki, az operatív profitmarzs pedig 34 százalékra emelkedett. Nettó profitsoron is kiemelkedő eredmények érkeztek főleg az egyszeri hatásoknak köszönhetően, így a negyedéves EPS pedig 9,11 dollárra nőtt, ami jóval meghaladta az előzetesen várt 2,9 dollárt.

Tovább növekedhetnek a tőkekiadások

Az Alphabet vezetősége emelt az idei évre tervezett tőkekiadásain, a korábban jelzett 180-190 milliárd dollárról 195–205 milliárd dollárra emelték a 2026-os CapEx keretet. Ez pedig újra felerősítette a növekvő költekezések megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat a befektetők körében.  

A Google ugyanakkor azt is igyekszik bebizonyítani, hogy az AI-fejlesztések nemcsak a felhőüzletágat, hanem magát a keresési és hirdetési szegmenst is erősítik. A Google keresőbe integrált AI-funkciók (AI Overviews) havi aktív felhasználóinak száma már meghaladja az 1 milliárdot, míg a Gemini alkalmazásé a májusi 900 millióról 950 millióra emelkedett. A Gemini napi aktivitása éves összevetésben pedig megháromszorozódott. Az AI-alapú hirdetési eszközöket mintegy 500 ezer hirdető használja, amelyek hasonló hirdetésiköltés-arányos megtérülés (ROAS) mellett átlagosan 15 százalékkal több konverziót biztosítanak számukra.

A szoftverfejlesztések mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az Alphabet saját fejlesztésű TPU-chipjei is, amelyek szállítását a vártnál korábban kezdték meg. Ezek az értékesítések a becslések szerint mintegy 1,2 milliárd dollárral járultak hozzá a második negyedéves árbevételhez, a várakozások szerint pedig 2026 második felében és 2027-ben is tovább növekedhetnek.

A vállalat tehát kiemelkedően erős bevételnövekedést, szárnyaló felhőüzletágat, rekordméretű AI-keresletet és továbbra is rendkívül nyereséges hirdetési üzletágat tudhat magáénak. Ezzel egyidejűleg azonban a 2004-es tőzsdei bevezetése óta először fordult elő, hogy negatív lett a negyedéves szabad cash flow mértéke (mínusz 5,9 milliárd dollár). Ez pedig azoknak a hatalmas beruházásoknak a közvetlen következménye, amelyek célja a Google AI-versenyben való élpozíciójához szükséges számítási kapacitás biztosítása.

A befektetők számára a kulcskérdés most az lehet, hogy az Alphabet képes-e a jelenlegi rekordméretű kiadásokat a következő években még magasabb és fenntarthatóbb szabad cash flow-vá alakítani. A második negyedéves eredmények alapján az AI-kapcsolt kereslet rendkívül erős, így a Google-nak azt kell bizonyítania, hogy ennek kielégítése hosszú távon is kifizetődő marad.

Fontos szinten nyitott az árfolyam

Az Alphabet részvényéről legutóbb éppen júniusban írtunk, amikor az 50 napos mozgóátlagát tesztelte és onnan próbált elrugaszkodni az árfolyam. Erre azonban nem került sor, ráadásul az 50 napos mozgóátlag letörését követően ez a szint stabil ellenállássá alakult át, amely jól láthatóan többször is akadályt jelentett az árfolyam számára az elmúlt hetekben. Ezzel az árfolyam az 50 és 200 napos mozgóátlaga közé szorult, a mai reakciókat követően pedig a szűkülő tartomány alsó határán tartózkodik az árfolyam.

A gyorsjelentésre negatív piaci reakció érkezett, ezzel pedig a 200 napos mozgóátlaga környékén nyitott Alphabet árfolyama, amely épp 322 dollár környékén található. Ennek tartós letörése esetén jelentősen romlana az Alphabet technikai képe, ebben az esetben további támaszok nyújthatnak védelmet 290, illetve 272 dollárnál. Ezzel szemben ellenállásként az 50 napos mozgóátlag, valamint a 400 dollár körüli szintek azonosíthatók az árfolyam számára. Az indikátorok közül az MACD nemrég eladási jelzésre váltott, ami rövid távon tovább árnyalhatja a technikai képet.

Az Alphabet C napi grafikonja (2026. 07. 23. 15:36)

Forrás: TradingView

Tartalom lezárása:2026.07.23 15:48
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Fontos szintet tesztelhet az Alphabet
Krahling András | 2026.06.11 15:16
Az 50 napos mozgóátlag mutathat további irányt
Rekordokkal teli negyedévet zárt az Alphabet
A Google Cloud üzletág 63 százalékkal nőtt
Stabil támaszra lelt az Alphabet
Krahling András | 2026.02.19 15:37
Érdekesen fest a technikai kép
Alphabet: Újabb rekordok dőltek meg
Kiemelkedő negyedéven van túl a cég
Rekordösszegű AI-beruházásokat jelentett be az Alphabet
Stabil növekedésről számolt be a Google anyavállata

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

MOL: Segíthetnek a javuló finomítói marzsok

Mohácsi Mihály | 2026.07.23 10:53
Augusztus 7-én érkezik a második negyedéves jelentés

12 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.07.23 08:41
Devizapiacok, olaj, Alphabet, Tesla

Javuló kilátások a General Motorsnál

Krahling András | 2026.07.22 15:47
Már másodszor emelt a vezetőség az idei profitelőrejelzésén